Egyelőre nincsen nagy baj, a tartalmi kínálatot elnézve ugyanis szeptemberben is még megéri befizetni az HBO Maxra.

Valljuk be, a Warner az utóbbi időben bőven tett arról, hogy az emberek kétszer, vagy annál többször is elgondolkozzanak az HBO Max-előfizetésükön.

A Discovery-vel való egyesülés során ugyanis egyre-másra kerülnek le a tartalmak a streaming szolgáltatás kínálatából, ami alapvetően nem ördögtől való, hiszen ez minden platformon bevett szokás, az HBO Max azonban ezt minden előzetes figyelmeztetés nélkül teszi. Így pedig egyáltalán nem tudni előre, hogy az a film vagy sorozat, amiért tegnap fizettünk, az holnap is elérhető lesz-e még, esetleg máshol kell keressük.

Erre fel a Warner úgy döntött, hogy egy kis akcióval próbálja meggyőzni az embereket, így lett az éves hozzáférés 33 százalékkal olcsóbb, vagyis 28.680 forint helyett csak 18.990 forintot kérnek el érte. A fentiek fényében azonban még így sem kifejezetten tűnt megérősnek a dolog, most azonban a vállalat kezdi összekapni magát tartalmi fronton is.

Ez nagyrészt a frissen indult Trónok Harca előzmény, a Sárkányok házának köszönhető, amivel nemcsak a szeptemberi heteket képesek kitölteni, hanem később az októberieket is. A Targaryen-ház bukását bemutató fantasy pedig nagyon jól is jött, ami rögtön az első epizódjával nézettségi rekordot döntött a Maxon, amit a második felvonás képes volt még tovább fokozni – és valószínűleg itt még nincs vége a fantasztikus menetelésnek.

De nem a westerosi hatalmi harc az egyetlen, amiért érdemes lehet jegyet váltani a szolgáltatásra szeptemberben. Érkezik ugyanis Justin Roiland és Dan Harmon méltán népszerű Rick és Morty animációs sorozatának 6. évada is, ami még tovább fokozza a korábbi etapokban megszokott őrült kalandot. Itt érdemes megjegyezni még, hogy Roiland hamarosan újabb projekttel jelentkezik, egy Rick és Morty-t tökéletesen idéző videojátékkal – erről itt olvashatsz résztelesebben.

Érkezik továbbá a megrázó Szolgálólány meséjének 5. évada, amire a rajongók több mint egy évet várakoztak. Ez nyilván azért örvendetes, mert az előző fejezet egy kifejezetten sokkoló fordulattal ért véget. Aki viszont inkább gennyesre röhögné magát is vannak jó hírek, ugyanis a hónap végén az HBO Maxra is felkerül a legendás The Office – magyar fordításában A Hivatal, amit egyszerűen nem lehet elégszer újranézni.

A zseniális sorozatok mellett természetesen bőséggel akadnak filmpremierek is; érkezik az év egyik legjobb mozija, az Elvis Presley életét bemutató életrajzi dráma, amiben Austin Butler félelmetesen jól alakította a néhai popikont. De befut még 2021 egyik legkellemesebb meglepetése is, a Licorice Pizza is, amiről bizonyára sokan lemaradtak, vagyis fokozottan ajánlott lesz elindítani (előzetes lejjebb!).

Mire a cikk élesedik, már nézhető lesz a kultikus Top Gun is, amivel készülhetünk a Maverickre, de egy másik filmklasszikust, a Szárnyas fejvadász is újrázhatjuk majd.

De egy szó mint száz, egyelőre bőven megéri még HBO Max előfizetőnek lenni!

Íme pontos dátum szerint az összes film és sorozat, ami érkezik az HBO Max kínálatába szeptemberben:

Szeptember 1.

Szeptember 2.

Szeptember 3.

  • Saturday Night Live – 47. évad

Szeptember 4.

  • Sárkányok háza – 3. rész

Szeptember 5.

Szeptember 7.

  • Életem a Rolling Stone-szal

Szeptember 8.

Szeptember 9.

Szeptember 11.

  • Licorice Pizza
  • Sárkányok háza – 4. rész

Szeptember 15.

Szeptember 16.

  • Ki van melletted (HBO Asia)
  • Álomrablók (HBO Asia)
  • Út közben (HBO Asia)
  • Umma

Szeptember 19.

  • Brazil

Szeptember 18.

  • Sárkányok háza – 5. rész

Szeptember 20.

  • The Office – A hivatal – 1-9. évad

Szeptember 25.

  • Sárkányok háza 6. rész

Szeptember 28.

  • A gyűrű útja (HBO Asia)

Az HBO mellett a Disney+ sem tétlenkedik, ahol ugyancsak remek tartalmakat köszönthetünk szeptemberben:

Thor és Pinokkió – Ezek a filmek és sorozatok érkeznek a Disney+-ra szeptemberben

 

https://leet.hu/akcios-szoftverek/

×