Jól indult a Trónok harca előzménysorozata: a tegnap megjelent első rész hasít az IMDb-n, de okozhat némi zavart a sok ismeretlen(nek tűnő) név. Segítünk!

Bár az HBO Max-on a minap megjelent House of the Dragon láthatóan azzal a szándékkal kezdte az új szereplők bemutatását, hogy azokat a nagy előd Trónok harca nélkül is tudjuk hová tenni, túl nagyvonalúan szalad át a karaktereken.

Az IMDb-n tekintélyes 9.0 pontszámon álló, máris eléggé erőszakos és erotikus első epizód azt a lehetetlen küldetést vállalta, hogy egyszerre vonultat fel több tucatnyi szereplőt, akik várhatóan mind hatással lesznek a történetre.

A készítők elvárják, hogy Westeros egymás után betoppanó karaktereit azonnal tudjuk hová tenni, miközben a főbb szereplők kapcsolataival gyakran feleslegesen sokáig időznek. A sorozat ettől még baromi látványos és komoly izgalmakat ígér, de nem árt tisztázni, hogy ki kihez kötődik – egyrészt jelenidőben, másrészt a többszáz évvel később játszódó Trónok harcában.

Forrás: HBO Max

Lévén közel 200 évvel járunk az eredeti sorozat előtt, a crossoverek kizártak – ugyanakkor a szereplőinknek nagyon is sok közük van a korábban megismert alakokhoz. A Den of Geek segítségével megnézzük a rokoni szálakat és az egyes dinasztiák jövőre gyakorolt hatásait.

Forrás: HBO, Den of Geek

Targaryen-ház

Kik ők? Viharban Született Daenerys és Aranyban Kisütött Viserys ősei, Westeros jelenlegi uralkodói.

Mit tudunk róluk? Mivel annyira nemesek, hogy náluk már senki sem nemesebb, igazán kacifántos, hogy ki kinek a kicsodája, hiszen egy testvér, vagy nagynéni csúnyájába is simán belelóghat mindenki micsodája. A vérfertőzéstől Daenerys-t is csak az mentette meg, hogy a fivérének hasznosabb volt kiárusítva, mint feleségként. A tíz sárkányukból (kettőt már láttunk) egyet sem hagytak utódaikra.

Hogyan kapcsolódnak a Trónok harcához? Az ő leszármazottjuk II. Őrült Aerys, akit a Starkok nagy barátja, Robert Baratheon taszít le a trónról, közvetlenül a GoT rajtja előtt. Utóbbit kezeli trónbitorlóként Daenerys, és hát…

Forrás: HBO, Den of Geek

Baratheon-ház

Kik ők? „Máglyára a Lányomat” Stannis, „Meleg vagyok és nem vállalom” Renly, valamint a westeros-i Zrínyi Miklós, Robert Baratheon felmenői. Utódjuk – saját vesztére – felemeli a királyi udvarba a House of the Dragon-ban eddig még meg sem jelent Lannister-házat.

Mit tudunk róluk? Egyelőre Daemon Targaryen (Matt Smith) csatlósainak tűnnek, hiszen a herceg által uralt Viharvég nemesei. Lord Boremund és a fia, Borros anyai ágon kötődnek Rhaenys Targaryen hercegnőhöz (a „Sosem Volt Királynőhöz”), és áruló fajzatok lehetnek, mert bár eredetileg saját rokonuk trónigényét támogatják, végül esküt tesznek a kis Rhaenerya hercegnő mellett. Lesz ez még így se.

Hogyan kapcsolódnak a Trónok harcához? Minden baj okozói azzal, hogy Robert megdönti a jog szerint uralkodó Targaryen-házat, mert azt hiszi nincs több sárkánylovas leszármazott. Aztán mekkorát néz! Egyetlen valamire való utódjuk éppen egy fattyú, a nemeslelkű kovács, Gendry.

Forrás: HBO, Den of Geek

Hightower-ház

Kik ők? A Targaryen-ek és a Tyrell-ek szövetségesei, akik láthatóan nagy becsben vannak (egyelőre) a House of the Dragon királyi udvarában is. A családfő, Otto a Király Segítője.

Mit tudunk róluk? I. Viserys kiáll mellettük, igaz, emiatt egyre feszültebb a viszonyuk, és az ilyesmiből a Segítő nem szokott jól kijönni. Otto (Rhys Ifans) elég bölcsnek tűnik: Daemon Targaryen-nel szemben Rhaeneryá-t támogatja, mert szerinte ez lesz a kisebbik rossz. Mi azért nem vennénk rá mérget.

Hogyan kapcsolódnak a Trónok harcához? Csak laza szálakkal: Bran egyik visszaemlékezésében tűnnek fel. Épp’ innen tudjuk, hogy „Nem tudsz te semmit” Havas Jon születésénél valamelyik leszármazottjuk jelen volt – mondjuk nem sokáig, mert Ned Stark leszúrta, ugyanis a Királyi Őrség parancsnokaként meg kellett volna ölnie a fattyút. Sokba lesz még ez a fene nagy hűség a Vastrónhoz!

Forrás: HBO, Den of Geek

Stark-ház

Kik ők? A House of the Dragonban pillanatnyilag nagy büdös senkik, mert ha az ember rosszkor tüsszent, le is marad róluk az első epizód fináléjában. Ned Stark egyenes ági felmenője, Rickard Stark éppen csak feltűnik hűséget esküdni Rhaenerya hercegnőnek. És ennyi. Egyelőre.

Mit tudunk róluk? Azt, ami a Trónok harcából kiderül.

Hogyan kapcsolódnak a Trónok harcához? Hogyan NEM?!

Forrás: HBO

Royce-ház

Kik ők? Nem sokat tudni róluk, mert egyetlen tagjuk sem jelent meg az első részben, ugyanakkor szóba kerültek – nem is akárhogyan. Ez a nemesi család adta feleségül Lady Rhea Royce-t Daemon Targaryen-hez. Szegény lányt csak úgy emlegetik, hogy a „Bronz szuka”, ami alighanem utalás a családi címer színére.

Mit tudunk róluk? Vale urai. Az új sorozatban egyelőre nincs jelentős szerepük, ám ez hamar megváltozhat, mivel Daemon-t elzavarják az udvartól, szóval kénytelen lesz hazamenni hőn utált feleségéhez. Minden jel szerint az ágyasát is viszi, úgyhogy csetepatéra számítunk.

Hogyan kapcsolódnak a Trónok harcához? Az eredeti történetben Lord Yohn Royce segít kiszabadítani Sansa Stark-ot Ramsay „Perverz Állat” Bolton karmai közül, aztán a lány északi trónkövetelésének hűséges támogatója lesz.

Forrás: HBO Max

És akik teljesen újak, hiszen a GoT-ban nem szerepeltek:

Velaryon-ház: a királyt támogató Kistanácsban ülő családfő, Lord Corlys Velaryon I. Viserys unokatestvérének, a fentebb már írt „Sosem Volt Királynőnek”, Rhaenys-nek a férje. Úgy emlegetik, hogy Tengeri kígyó, vagy a Hullámok ura, úgyhogy némi erőlködéssel kitalálhatjuk: hajózó nemesi családról van szó. Elég ősi vérvonal: Sárkánykőre esküdtek fel és a családfájuk Valyriáig nyúlik vissza. Eddig csak a könyvekben szerepeltek.

Beesbury-ház: Lord Lyman Beesbury a családfő, aki Jaehaerys, majd I. Viserys király kincstárnoka, avagy pénzmestere. Egyébként a Hightower-ek szövetségesei.

Strong-ház: a szintén a Kistanácsban helyet foglaló Lord Lyonel Strong a törvények betartásáért felel, és oda is kellemetlenkedik Daemon-nak, amiért az holmi mészárlásokat rendez a fővárosban, a Királyi Őrség parancsnokaként. Úgy tippeljük nem lesz hosszú életű. Mint tudjuk, a dinasztia sem volt az: a Trónok harcában kihalt családként, a jobbra-balra passzolgatott Harrenhal egykori uraiként emlegetik őket.

Cole-ház: érdekesen rejtélyesnek tűnnek, hiszen nem túl jelentős dinasztiaként tűnnek fel, mégis, az egyik sarj, Ser Criston Cole jól elp*csázza Daemon Targaryen-t a lovagi tornán. A Trónok harca szerint az Aranyseregben szolgálnak és a sokszor újraélesztett Lord Beric Dondarrion szövetségesei.

Na, ezt mind meg kellett volna érteni az első epizód alapján! Reméljük a folytatás nem a Dallas fantasy változatát vágja az arcunkba, és érthetőbbek lesznek a szereplők kölcsönhatásai!

Akárhogy is, jelen állás szerint elég király sorozatról van szó, ami sokáig műsoron maradhat – igaz, nem mindenki volt ilyen szerencsés:

Épp csak elindult, itt a vége? – 36 sorozat és film kerül le az HBO Maxról

 

×