Gaming

Mindenen IS elfut a Doom! – Már a Windows Jegyzettömbjéből is játszhatjuk a legendát

Valószínűleg nem nagyon létezik olyan eszköz, amin ne futna el a kult-klasszikus démon-hentelde, a Doom. Játszható például

A Doom portolásában már csak a képzelet szabhat határt, ez pedig aligha mostanság fog megtörténni. Egy játékfejlesztőnek, Sam Chietnek például az jutott az eszébe, hogy vajon a Doom elfutna-e a Windows operációs rendszer Jegyzettömbjéből? Sokan már az ötlet felmerülését is abszurdnak tartanák, a fejlesztő viszont korábban is csinált nagyon furcsa dolgokat – például a Windows legendás gemkapcsát, Clippy-t vértezte fel mesterséges intelligenciával, hogy közölje vele, Redmondban hamarosan elhantolják.

Szóval Chiet nekilátott a Jegyzettömb Doomnak, ami csodák csodájára tényleg működik. Azaz a Doom, a fejlesztő szerint változtatások, és Jegyzettömbös mókolások nélkül elindul a puritán szövegszerkesztőből. Bár a látványvilág meg sem közelíti a ray tracing tuningos Doomét, de ha nagyon hunyorítunk, akkor a szupergyorsasággal generált 3D-s grafikát imitáló sorok között felfedezhetjük a ’93-as legendát.

 

Azt viszont Chiet már nem árulta el, hogy pontosan miként sikerült ezt elérnie, azt viszont megígérte, hogy amint teljesen elkészül a projekt, mindenki számára elérhetővé teszi. Érdemes lesz hát ránézni az alkotó Twitter-profiljára. A Jegyzettömbös Doom pedig annyira jól sikerült, hogy még maga a nagy John Romero is megosztotta:

via – Tom’s Hardware, Interesting Engineering

Ezt is olvasd el:

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Meghalt a Nokia, éljen a Nokia! Nincs több okosmobil, de a márka nem tűnik el

Gábor János 2024.02.01. - Elég egyértelmű jelzést küldött a Nokia készülékeket gyártó cég arról, hogy…

1 óra telt el azóta...

A taxisok élete nem csak játék és mese – Ilyen lesz a Taxiszimulátor

2024.02.01. - A Maxis műfajt teremtett 1989-ben, amikor piacra dobták a SimCity-t. A városi életet…

1 óra telt el azóta...

Váratlan, nagyobb frissítést kapott a Modern Warfare III – Ezek élesedtek

2024.02.01. - Azt már a Call of Duty fejlesztői is megerősítették, hogy február 7-én érkezik…

2 óra telt el azóta...

Bejelentkezhetett a Dungeons and Dragons jogokért a kínai Tencent?

2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…

2 óra telt el azóta...

7 realisztikus vadászszimulátor, aminek a trófeáid között a helye

Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…

3 óra telt el azóta...

Olyan menő Xbox kontrollereket mutattak be, hogy rögtön a tárcádhoz nyúlsz

2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…

3 óra telt el azóta...