Tech/Tudomány

Meghalt a Nokia, éljen a Nokia! Nincs több okosmobil, de a márka nem tűnik el

Gábor János

2024.02.01. – Elég egyértelmű jelzést küldött a Nokia készülékeket gyártó cég arról, hogy a jövőben – ezen a néven legalábbis – aligha találkozunk többé új okosmobilokkal. A HMD Global a jelek szerint megújulásra készül, és abban a tervben már nem szerepelnek Nokia okostelefonok, csak HMD-k. A finn vállalat az iOS és Android készülékekkel szemben anno elvérzett Nokiát a Microsoft szárnyai alól vette át, most viszont úgy dönthetett, nem kísérletezik tovább azzal, hogy megújítsa a márkanevet.

Becsületére legyen mondva: évekig próbálkozott, átütő siker nélkül.

A HMD ettől az évtől kezdve megvalósítja a hónapokkal ezelőtt bejelentett tervét, nevezetesen azt, hogy a Nokia helyett saját márkás telefonokkal lép piacra. A döntés hátterében minden bizonnyal az húzódik, hogy nem tudtak új üzenetet tenni a Nokia név mögé, ami az emberek fejében egyet jelent a megölhetetlen és megbízható, de „buta”, nyomógombos telefonnal. A gyártó viszont érthető okokból többre vágyik és többre is képes, így kihirdette egy új termékportfolió megjelenését, már HMD név alatt.

Egy korszak vége

A GSM Arena közölte: Nokia okosmobilok a jövőben fix, hogy nem készülnek többé, mert a gyártó már a saját nevével ellátott kütyük, így okostelefonok, tabletek és Bluetooth headsetek bemutatójára készül, a február 26-29-én esedékes, barcelonai MWC-n (Mobil Világkongresszuson), ami új korszak bevezetését jelenti a cégnél. A HMD ettől függetlenül büszkén nevezi magát „A Nokia telefonok Gyártójának”, így biztosra vehetjük, hogy az ismert márka nem vész el, csak átalakul. Pontosabban vissza:

A legújabb reklámfilmben feltűnő grafika az egyik legsikeresebb modell, a mindenkiben nosztalgikus érzéseket ébresztő 3310-es körvonalait idézi, viszont sokkal több lesz, mind a régi, mind pedig a néhány éve kiadott, ráncfelvarráson átesett modellnél. A kép alapján nem csak az biztos, hogy kamerát, videólejátszást, vakut, gyors chipet kap, hanem 5G kapcsolatot is, viszont a formavilág és a nyomógombos panel marad, mivel ez az a külső, ami mindig és örökké eszünkbe fog jutni arról a szóról, hogy Nokia. Igaza lehet a HMD-nek, tényleg kár lenne tovább erőlködni.

És ha már Nokia nosztalgia:

Gábor János

Korábbi cikkek

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

12 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

13 óra telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

13 óra telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

13 óra telt el azóta...

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

13 óra telt el azóta...

Már „miniagyakból” álló bioszámítógépekkel kísérleteznek a tudósok

2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…

14 óra telt el azóta...