A Cyberpunk megjelenésekor számos negatív vélemény érte a CD Projekt Red háza táját. A játékos közösség abszolút nem volt elégedett a végeredménnyel, amire pedig igen sokat vártak. Volt, aki szerint szép lett a játék és jól játszható, ám nem ők voltak többségben.
Ezután jöttek a pereskedések és a játék árának visszaszolgáltatása, amit néhányan ki is használtak: a játék maradt és a pénz is visszajött. Nem volt túl tisztességes. Ám a szörnyűségek csak ezután kezdődtek. Hackertámadás érte a CDPR legbelsőbb hálózatát.
Nagyjából egy-két nappal később már az interneten terjengett a Gwent forráskódja teljesen ingyen és bérmentve, a Witcher 3 és a Cyberpunk forráskódjait pedig a dark weben árulták közel 1 milliárd forintos áron. Másnapra meg is vásárolták.
Ezután mi is átnéztük, hogy mi lehet ennek az egész eseménysorozatnak a hozadéka, hiszen tudhattuk, hogy az mindenképp lesz. Jól sejtettük, meg is érkezett a hackertámadás első “hivatalos” következménye: A CDPR tegnap este jelentette be, hogy az 1.2-es frissítés csúszni fog.
Elmondásuk szerint ez a legnagyobb volumenű patch eddig és az őket ért támadás miatt több időre lesz szükségük a vártnál. Az 1.2 számos minőségbeli fejlesztést és hibajavítást tartalmaz majd. A CD Projekt Red március második felét látja reális időpontnak.
2024.04.06. –Április harmadikán vette kezdetét a Call of Duty legújabb szezonja. A Warzone, a Modern Warfare…
2024.04.06. –Az elmúlt években az NVIDIA és az AMD is bemutatott egy-egy olyan technológiát, mellyel több…
2024.04.06. –A Modern Warfare III és Warzone harmadik közös szezonja április harmadikán vette kezdetét. A megannyi…
Bódi Dániel 2024.04.05. - A Red Dead Redemption 2 nem csak 2018, hanem az előző…
Bódi Dániel 2024.04.05. - Manapság már kevésbé, de az ezredforduló tájékán (előtte is, utána is)…
Bódi Dániel 2024.04.05. - Audrey Hepburn, Al Pacino, Brendan Fraser, Eddie Murphy, Dwayne Johnson, Leonardo…