Masahiro Sakurai japán játéktervező végre elmondta a véleményét a Cyberpunkról is.

Ha még esetleg nem tudtad, Masahiro Sakurai rendszeres rovattal rendelkezik a Famitsuban, ahol „mindenről is” beszél, ami a játékokkal kapcsolatos.

Újabban a Super Smash Bros. rendezője végre időt szakított arra, hogy elmélkedjen a CD Projekt Red új játékán.

Először is PC-n kezdte el játszani, és „többször találkozott hibákkal”,  ám azután áttért konzolra és azóta minden gond nélkül ki is vitte a PlayStation 4 Pro-ján.

Szóval mit gondol róla? Ryokutya2089 fordításának köszönhetően megtudhatjuk, hogy Sakurai szerint ez egy „álomjáték” – és olyan ambiciózus, hogy még ő sem tudja elképzelni, hogy mennyi tervezés és gyártás ment bele.

„A Cyberpunk 2077 egy álomjáték. Kíváncsi vagyok, mennyi tervezésre és gyártásra volt szükség.”

Bár a CD Projekt Red a kiadás óta tűz alatt áll a játékban helyet kapó összes nyilvánvaló hiba miatt, Masahiro Sakurai még mindig úgy gondolja, hogy elég nagy teljesítmény ez így is.

Továbbá említést tett arról is, hogy „mélyen megindította az, hogy a vállalat őszintén foglalkozott a visszatérítésekkel.”

„Szívből támogatom ezt a csodálatos játékot.”

-fejezi be gondolatait Sakurai.

Nos, az biztos, hogy mindenképp jó végre valami pozitív dolgot is hallani a játékról.

Ti is egyetértetek Sakurai véleményével? 

https://www.facebook.com/groups/cyberpunkmagyarorszag

×