Úgy tűnik, hogy a még meg sem jelent VALORANT máris arra készteti a profi játékosokat, hogy otthagyva a CS:GO-t, a Riot Games játéka mellé álljanak.

A Riot Games Valorant címe bizony a profik szerint is nagy jövő elé néz, aminek okait nem is olyan rég fejtette ki többek között például shroud. Nyilvánvaló, hogy a fejlesztők nagy reményekkel indították útjára a címet, remélve, hogy még a CS:GO esportben betöltött szerepét is kissé megboríthatják. Persze ez nem lesz könnyű feladat, de biztosan megpróbálják.

A Riot Games-nek taktikája is van a CS:GO ellen

Az első taktikai lépés az, hogy a Riot megnyeri a profi játékosokat. Gondoljunk csak arra a sok profi Overwatch vagy CS:GO játékosra, aki már most bejelentette, hogy a jövőben profi VALORANT karrierjét szeretné építeni.

Most sikerült egy másik CS:GO legendát is a játék mellé állítani. Jarosław „Pasha” Jarząbkowski óriási sikereket tudhat maga mögött az orosz Virtus.pro tagjaként. 2014 és 2017 között Pasha és csapata rengeteg kiemelkedő sikert értek el. Bár Pasha már csak streamerként dolgozik, a fejlesztők jóval a béta indulása előtt vonták be a VALORANT tesztekbe. Egy lengyel interjúban azt mondta:

„Kaptam egy levelet a Valorant alkotóitól, hogy menjek el a cég székhelyére, Írországba, hogy kipróbáljam az új játékukat. Két napig játszottam a VALORANT-tal, és nagyon elégedett voltam. Tudtam, hogy otthon is tesztelni fogom a játékot” – mondta.

Sőt, mindemellett azt is megerősítette, hogy továbbra is kapcsolatban áll a Riottal, visszajelzéseket adva a játék fejlesztésével kapcsolatban.

Kép forrása: Gamingcfg

Pasha mint VALORANT esport nagykövet

Pasha mindeközben egy esport-szervezettel is tárgyal arról, hogy VALORANT nagykövetté váljon.

„Jelenleg egy hatalmas esport szervezettel tárgyalok arról, hogy talán a VALORANT európai nagykövete leszek a szervezetnél. Ha aláírjuk a szerződést, egy kicsit több időt is szentelek majd a Valorant-nak” – mesélte.

Pasha sajnos nem nevezte meg, hogy melyik szervezettel tárgyal, találgatni pedig felesleges is lenne.

„Nagyon boldog leszek, ha én képviselhetem ezt a szervezetet. Csak annyit mondok, hogy közismert cég, melynek ismert CS:GO lába is van. Magam is ismerem az ottani srácokat, szóval jól érezném magam” – tette hozzá.

Remélhetőleg hamarosan többet is megtudhatunk arról, hogy Pasha miként is lesz VALORANT nagykövet.

https://www.facebook.com/groups/valoranthun/

×