Bódi Dániel

2023. 08. 16. Nintendo és PlayStation. Pontosabban Nintendo és Sony, a két gyártó, amely a világ legsikeresebb játékgépeit készíti már évtizedek óta. A két japán vállalat azonban teljesen más utakon jár, hisz a Nintendo a technológiai trendekkel szembemenve gyengébb, de merészebb, kísérletezőbb masinákkal tarol, míg a Sony egyre erősebb PlayStationökkel próbálja meg feszegetni a konzolos képességeket, lehetőségeket.

De nem volt ez mindig így.

Volt idő, mikor a Nintendo diktálta az iramot. A 90-es évek előtt például a személyi számítógépek, azaz a PC-k egyszerűen nem voltak képesek igazán komplex játékok futtatására, melyek a NES, a SNES, illetve az összes többi konzolon hódítottak.

Ez az előny azonban az id Software megalakulásával nemhogy eltűnt, de olyan gyorsan meg is fordult a PC javára, hogy azóta is pislogunk. A stúdió két koponyája, John Carmack és John Romero a Wolfeinstein 3D-vel elindították a számítógépek videojátékos forradalmát, amit az 1993. decemberében megjelent legelső Doom játékuk húzott alá nagyon vastagon legalább háromszor.

Romero és Carmack

Ezen a ponton a konzolipar egyre nagyobb lemaradásban volt, aminek a Nintendo – bár nem önmagától, de – próbált elébe menni. Nagy szerencséjükre mondhatni jó üzleti kapcsolatot ápoltak a Sony-val, illetve annak egy vezető szakijával, Ken Kutaragival, akivel korábban a SNES hangchipjeit is készítették. Mivel a Sony akkoriban nem tervezett még maga is belépni a játékiparba, Kutaraginak elég meggyőzőnek kellett lennie ahhoz, hogy mindkét cég rábólintson a legújabb ígéretes, de költséges ötletére.

Egy CD-meghajtós kiegészítőt szeretett volna csinálni a SNES-hez.

Ezzel csak az volt a probléma, hogy a Nintendo összes akkori gépe kazettás volt, azaz a játékokat egy cartridge-ről lehetett játszani, ami megoldás mellett egyelőre még ki szerettek volna tartani. Kutaraginak azonban sikerült meggyőznie a Nintendót, ami zöld utat – na meg pénzt – adott a SNES CD-meghajtó kifejlesztésére a Sony-nak.

Kódneve: PlayStation

1988. A Sony nekilátott a kalapálásnak-hegesztésnek, hamarosan pedig el is készült az első prototípus. Ezen, illetve az aranyos kontrollerén már ott figyelt a PlayStation felirat is, büszkén hirdetve nem csak a külsős eszközt, hanem magát az új adathordozási technológiát is. Ez azért is volt fontos, mert így a SNES lehetett volna a legelső CD-meghajtóval rendelkező videojátékkonzol evör. Lehetett volna.

Bár a két vállalat között általában jó viszony uralkodott, a PlayStation komoly viharokat szított. A vita alapját a formátum okozta, aminek a licencét a Sony szerette volna birtokolni, ami a Nintendónak nyilván nem volt túlságosan ínyére. Persze a Sony sem szívesen mondott volna le róla, így egy olyan patthelyzet alakult ki, ami egyik fél számára sem volt előnyös. A Sony-nak ugyanis a kifejezetten játékokhoz kifejlesztett eszközét nem tudták máshol kamatoztatni, míg a Nintendo enélkül továbbra is a kazettákhoz lett volna kötve, ami a PC-s szuperfejlődést látva óriási lemaradásnak számított.

A Sony-Nintendo együttműködés tehát a rendezetlen konfliktus ellenére megmaradt, 1991-ben pedig már készen is álltak, hogy a Consumer Electronics Show (CES) keretében leleplezzék a PlayStationt.

És itt átváltunk Game of Thrones-ba: avagy a Nintendo hátba szúrása

Legalábbis ahogyan értelmezzük a fenti mondatot, hiszen a Sony arra készült, hogy a licencharcban megkerüli a Nintendót, hogy a tudtukon kívül köthessék magukhoz a CD-lemezekre kinyomott játékok formátumának jogait. Ezzel tulajdonképpen – bár bizonyos szemszögből jogosan, de – brutálisan megcsapolták volna a játékeladásokból származó bevételeket, a gond csak az, hogy a Nintendo valahogyan megtudta a csalárdságot.

Ezután a Nintendo rekordgyorsasággal nézett új partner után, és sokáig nem is kellett keresgélni: a Sony ősellenségére, a Philipsre esett a választás. Megkeresték hát a másik gyártót a CD-lejátszós kiegészítő kapcsán, sőt, még abban is sikerült szinte azonnal megállapodniuk, hogy a következő Nintendo-konzolba a Philips szerelheti be ugyanezen az elven alapuló technológiát.

Így esett, hogy az 1991-es CES előtt mindössze két nappal értesült Kutaragi a Nintendo ténykedéséről, de hiába próbált utánamenni a dolognak, sem a Philips, sem pedig a partnert nem tudta elérni.

A CES legelső napján a Sony bejelentette az együttműködést, bár ekkor már lehetett sejteni, hogy mire készül a Nintendo. Az esemény másnapján reggel a Nintendo amerikai vezetője, Howard Lincoln bejelentette, hogy nem a Sony-val, hanem a Philis-szel dolgoznak egy új megoldáson, a Super Disc-en, a PlayStation tehát nem létezik.

A Sony nagy bajban volt, és nem csak azért, mert nyilvánosan megalázták. Állítólag 200 darabot már le is gyártottak a kiegészítőből, melyek így sorstalanul maradtak. De ahogyan a történelmet ismerjük, a vállalat itt nem állt meg, bár eleinte a vezetőség idősebb tagjai vonakodtak a játékiparba való belépéstől – mondván, hogy semmi tapasztalatuk nincs az ilyen hardverek és szoftverek gyártásában.

Bár a Sony 1992-ig még folytatta a kétségbeesett tárgyalásokat és alkudozásokat a Nintendóval, de végül minden kapcsolatot megszakítottak egymással. Mivel Kutaragi nem szerette volna, ha a projekt teljesen feledésbe merülne, a Segával való sikertelen együttműködés után titokban elkezdett dolgozni egy olyan eszközön, amivel tovább viheti a PlayStation lángját. Később ezt prezentálta a vezetőség előtt is, de ez már egy teljesen másik történet.

Ami viszont a Nintendót illeti: a Philis-szel sem épp úgy alakultak a dolgok, mint remélték, így a soron következő konzolból is kimaradt a lemezolvasó. A Nintendo 64-es címeket a PlayStationnel szemben tehát tovább is cartrige-en terjesztették. Mintha ez nem volna éppen elég büntetés, az első optikai adattárolós játékgépük az ominózus CES-botrány után 10 évvel, 2001-ben jelent meg GameCube néven.

A címre válaszolva tehát a Nintendo PlayStation nem egy mítosz. Valóban létezett a Sony által tervezett és fejlesztett kiegészítő, de a legtöbb előre legyártott példányt sajnos elpusztították, vagy újrahasznosítottak a PS1-ben. Egyetlen szerencsés darab azonban biztosan túlélte a purgálást, amiért 2020-ban több mint 300.000 dollárt fizetett egy gyűjtő (akitől később 1,2 millióért akarták megvenni).

Ezt is érdemese elolvasnod:

Tudtad, hogy a PlayStation ikonikus szimbólumainak jelentése is van?