Ismét eltelt egy hónap, úgy pedig újra itt vagyunk a havi magyar Twitch mustrával, melyben alaposan átnézzük, hogyan teljesítettek a kedvenc hazai streamereink.

Igaz, júniusra nem pont nyári hangulattal fordultunk, azért csak ránk rúgta az ajtót a nyár legmelegebb és legragadósabb időszaka. Erre a játékosok nyilván ugrottak egyet örömükben, hiszen kiváló ürügyet szolgált a fülledt időjárás arra, hogy miért maradnak az otthon hűvösben a gép előtt, két játék között pedig bőven jut egy kis idő a kedvenc streamereinkre is.

Szerencsére a Twitch magyar nagyjai nem gondolták még úgy, hogy itt lenne az ideje a nyári szünetnek, így a közel három hónapos iskolai kicsengetéssel néhányan komolyabban rákapcsoltak a rakétákra – kiváltképp Suri és Ruben, akik egészen szépen menetelnek az élre. De rajtuk kívül Nessaj is egészen remek hónapot könyvelhetett el, ahogyan a Fókuszcsoporttal ismertté vált Nagy Ádám is kifejezetten növekvő tendenciát mutat a Kókuszcsoporttal – gondolom én azért, mert egyre többet is streamel.

Aztán ott van az egészen elképesztő TheOldLady, aki ha legközelebb is ennyire megküldi az élőit, akkor hivatalosan is kinevezem (mert hát miért is ne) a magyar Twitch legdolgosabb tartalomgyártójává.

Jó-jó, nem húzom az időt, nézzük inkább hogyan teljesítettek a legjobb és legeredményesebb magyar Twitch tartalomgyártók júniusban.

A statisztikákat a SullyGnome és a TwitchTracker segítségével állítottuk össze.

A legtöbbet streamelt csatornák

TheOldLady május után júniust is lezúzta a maga egészen brutális 322 streamelt órájával. Csak azért, hogy meglegyen a kellő kontextus: egy átlagos munkahét 40 óra, ami így egy hónapban 160 órára jön ki. Ehhez természetesen még könnyen hozzácsaphatóak a bevállalt és/vagy kötelező túlórák, de megkockáztatom, hogy így is ritkán megy 200 óra fölé a havi munkaidő.

Nos, TheOldLady úgy csinálta meg az átlagnak a dupláját, hogy 40 órával kevesebbet volt élőben, mint előző hónapban.

Őt követi szellősen ugyan, de szintén bitang 290 órás teljesítményévél Makel93, akivel májusban nem találkozhattunk a top10-ben, most azonban egyenesen a második helyig dolgozta be magát. Innen lefele már kisebb különbségeket láthatunk, ami viszont érdekes, hogy ezúttal egyetlen nagy streamert sem találunk a listában – még KriszhAdvicet sem, pedig vele általában itt is szoktunk találkozni.

A streamerek csatornáit a nevükre bökve találod: Cucu0015, WesternOfficial, Konti1337, marapapi, applebr1nger, GalFlorian, dantesz91, cptgreenbeard.

Legtöbb megtekintésű csatornák

Nos, itt bőséggel van átrendeződés. A májusi éllovas KriszhAdvice például egészen a hetedik helyig csúszott, aki júniusban jelentősen kevesebbet, 85.000 órát néztek (ez májusban 437.200 óra volt). Az előző havi második TheVR nézői azonban komolyan rákapcsoltak – gyaníthatóan az E3 miatt -, így simán összejött az első helyre messze magasan a legtöbb 318 ezer megtekintett óraszám.

A jelenlegi második helyre azonban a májusi 6. került, név szerint Ruben, akit ezúttal 137 ezer órán keresztül néztek. Harmadiknak pedig nagy meglepetésre eazykee ért fel, köszönhetően azoknak a nézőinek, akik összehozták neki a 115 ezer órás megtekintést.

Suri jelenleg stabilan tartja a pozícióját, míg Nessaj egyre tör felfele, aki egy hellyel előkelőbb helyen végzett a májusi statisztikákhoz képest. Az év ötödik hónapjához képest sajnos, nem sajnos vannak hiányzók is, Rainbow6HU és cristijAn ezúttal nincs itt, helyettük azonban k0aru és TsBlackii került fel, a LeetEsport pedig stabilan tartja a 11. helyét.

Kit néztek a legtöbben egyszerre?

Ezen a listán túlzott meglepetésekkel nem fogunk találkozni: a TheVR-os srácokra voltak a legtöbben egyszerre kíváncsiak (megduplázva az előző havi számokat), amikor is több mint 15.000-en kapcsoltak az E3 közvetítésükre (amihez ezúton is gratulálunk fiúk).

Másodiknak Suri verekedte be magát 3.635 nézővel, amire talán szüksége is volt, hiszen májusban „csak” az ötödik helyre fért be – egyébként egészen hasonló peakkel. Szorosan mögötte Ruben tűnt fel valamivel több mint 3000 nézővel, majd korábbi eredményeivel itt is picit elmaradva Kriszh következik egyébként szintén nem kevés 2800+ egyidejű nézővel.

Ami érdekesség történt, hogy eazykee valamivel lejjebb csúszott, míg cristijAn feljebb került, de a LeetEsport csapata is a 11. helyről egészen a 8-ig menetelt, köszönhetően az esportra éhes 2100+ nézőnek.

Kinek volt a legtöbb nézője átlagosan?

Ez lesz a legunalmasabb része a havi összesítésnek, tudom-tudom, gyorsan essünk is túl rajta. Itt nyilván semmi újjal nem fogunk találkozni, legalábbis, ami az első egynéhány csatornát illeti, lejjebb már szerencsére találunk érdekességeket.

Szóval, a VR ahogyan eddig minden hónapban ismét az élen, őt követi több mint 1000 nézős lemaradással Kriszh, majd követ őt a harmadik helyen a hónapról-hónapre az egyre közelebb érő Suri. Mindeközben Ruben és Nessaj átlagos nézőszámban elég kiélezett harcot folytatnak, addig AdamKissAK és Pamkutyáék köszönik szépen jól megvannak így a nyári hónapra.

No de! A Fókuszcsoport is bekerült a legtöbb átlagos nézőszámot összesítő top10-be, ami Ádám munkásságát látva kifejezetten örvendetes dolog. Júniusban átlagosan közel 850-en nézték a Kókuszcsoport streameket, reméljük, hogy ez a lendület a júliusra is kitart majd! Én mindenesetre szurkolok.

A 10. és a lista utolsó helyére aszabokristofot váltva htmL került, ami azért is különös, mert ő mindösszesen egyetlen napot és 4 órát streamelt.

Ki tett szert a legtöbb új követőre?

Meglepővel itt sem fogunk találkozni: a nagyok nagyjából stabil növekedést mutatnak, de bőven akadnak kisebb streamerek is, akik egyre csak gyarapodó tendenciát mutatnak. Nessaj például 5100+- új követőre tett szert, míg a TheVR sem panaszkodhat a 4800+- újabb követésével, míg olyan tehetséges arcok, mint Zackey, Meshinnrl, eazykee vagy Lecter80 sem panaszkodhatnak. Fókuszcsoport Ádám is feltűnt, ő egészen konkrétan 3.200 követővel lett gazdagabb júniusban.

Milyen  játékokkal játszott a dobogó?

1. A legeredményesebb magyar Twitch csatorna kevesek meglepetésére ismét a TheVR lett. A nézőik júniusban nézhettek egy kis R6: Siege-et, a srácok emellett rápróbáltak a frissen megjelenő Scarlet Nexusra, pörgött náluk a Ratchet & Clank: Rift Apart, marhultak egy keveset a Chivalry 2-vel és a Police Simulatorral, de sok-sok más is futtott még náluk ezeken kívül is. Néha rá is csodálkozom, hogyan tudnak ennyi irányítást és gombkiosztást megjegyezni.

2. A júniusi dobogó második fokára megosztottan Suri és Ruben kerülnek, hiszen közel azonos teljesítményt mutattak, és a nézőik is hasonlóan voltak aktívak (bizonyára vannak átfedések is). Rubennél a hónapban leginkább a GTA 5 futott, de néha elindított egy kis Warzonet és egy kis Blackjacket is. Ezzel szemben Suri a GTA V mellett nyomott egy kevés Resident Evil: Village-et is.

3. A harmadik helyre a teljesítménye alapján Nessajnak kellene kerülnie, de nem szeretném, ha TheOldLady brutális és példa nélküli munkája mellett csak így szó nélkül elmennék – és vele együtt ti is. Ezért a dobogó harmadik fokára ő, vagyis TheOldLady kerül, és nagyon remélem, hogy egyre többen találnak majd ezáltal is rá. Roppant dolgos streamerünk sokat játszott a Valoranttal és a PUBG-vel, de elindított júniusban a Kholatot, a Sieget, a Warzone-t és a Sniper Elite 3-mat is.

Így teljesítettek hát júniusban a legjobb magyar Twitch streamerek, ha pedig kíváncsiak vagytok az előző havi, májusi statisztikákra, akkor azt IDE BÖKVE csekkolhatod le. Ha hiányolod a kisebb streamereket se félj sokáig, hiszen egy másik cikksorozatunkban kifejezetten a kezdő és/vagy kisebb, de ígéretes csatornákat is szemlézem hónapról-hónapra – a legutóbbit például INNEN ÉRED el egyetlen mozdulattal.

https://leet.hu/?s=zowie&post_type=product

×