Közeledik az új szezon, úgyhogy összeszedtünk minden hasznos információt!

Vége felé közeledik a VALORANT jelenlegi felvonása, az Episode 2 Act 2, így egyre inkább aktuálissá válik, hogy beszéljünk a következő szezonról. Szerencsére az Act 3 tartalmáról nem csak pletykaszinten tudunk beszélni, hiszen már a Riot Games is megerősített számos újdonságot.

Megjelenés

Az Episode 2 Act 2 közel két hónapja, március 2-án startolt el (atyaég, mennyi kettes!) és egészen április 27-ig tart. Ez azt jelenti, hogy a Battle Pass szinteket is eddig tudjuk farmolni, tehát már csak öt napunk van hátra. Az Act 3 is ezen a napon fog megérkezni, csak a szokásos karbantartást kell kivárnunk. Emellett érdemes megjegyezni, hogy az európai indulás a többi régióhoz képest mindig csúszni szokott, így nálunk valószínűleg április 28-án lesz majd elérhető.

Coach mód

A fejlesztő cég részéről a napokban nyilatkozott az esport stratégiáért felelős munkatársak egyike, Riley Yurk, aki elmondta, hogy a következő frissítés már tartalmazni fogja az edzői módot. Egyelőre csak egy alap verziót tesznek majd elérhetővé, amit a későbbiek során folyamatosan csiszolni fognak. Ezzel, illetve minden további funkcióval kapcsolatban, rendre kikérik a játékosok, az edzők és a szakemberek véleményét, hogy a lehető legteljesebb kompetitív élményben lehessen részük.

Új pálya

Arról már a múlt héten beszámoltunk, hogy a VALORANT egy trópusi pályával gazdagodhat, ezt pedig azóta a Riot Games is megerősítette. A számos kiszivárogtatott képet és információt követően, mostanra már a fejlesztő is közzétett néhány fotót és bátran kijelenthetjük, hogy a jelenlegi map pool egy igazán hangulatos pályával gyarapodhat.

Az Act 3-tól kezdve már hat pálya fog rendelkezésre állni:

  • Bind
  • Split
  • Haven
  • Ascent
  • Icebox
  • Breeze – Episode 2 Act 3

https://www.youtube.com/watch?v=7G4FVYKNPog&ab_channel=ValorantLeaks

Új ügynök

Az elmúlt napokban szinte minden az új pályáról szólt, de az nem is lehet kérdés, hogy egy új ügynök is érkezni fog. A Riot Games még a játék kezdeti szakaszában elmondta, hogy mindent Act során növelik a karakterek számát és ez az ígéretük azóta sem mondott csődöt. A VALORANT-ban jelenleg tizenöt ügynök elérhető, utoljára Astra érkezett, még az Act 2 kezdetén, március 2-án. Lehetséges, hogy az update élesítésével nem debütál az új karakter, de az biztos, hogy még az Act 3 során betoppan.

Ti mit vártok a legjobban az új szezon tartalmából? Írjátok meg kommentben!

×