Úgy tűnik, hogy megkezdődött a következő nagyívű Marvel sorozat forgatása, méghozzá nem máshol mint Budapesten.

Budapest az utóbbi időkben (ilyen-olyan okokból) egészen kedvelt helyszíne lett az álomgyárnak, ahol jelenleg három olyan produkció munkálata zajlik, melyekkel kifejezetten a geek, adott esetben a gamer világot targetálják.

Az egyik a már régóta torlódó Borderlands mozi – aminek egyik főszerepére Jack Blacket is sikerült megszerezni -, a másik a Master Chief fémjelezte Halo sorozat – amiről már forgatási képeket is kaptunk -, a harmadig pedig a félig-meddig titokként tengődő Moon Knight sorozat a Marveltől.

Mind a három produkció főként Budapesten forog, ez utóbbi munkálatai például elindulni látszanak, ugyanis a két bejelentett főszereplő, a Star Wars Poe-jaként is ismerős Oscar Isaac, és a valószínűleg ellenlábast alakító Ethan Hawke már a fővárosban tartózkodik – és fotózkodik.

A képet az RTL Klub munkatársa, Gosztonyi Zsolt készítette, aki a Margit-szigeten botlott a két szupersztárba.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Zsolt Gosztonyi (@djnuklear) által megosztott bejegyzés


Moon Knight, vagyis a Holdlovag nem egy egyszerű figura. Először 1975-ben a Werewolf by Night 32. számának hasábjain találkozhattak vele a képregény rajongók, akkor még a címszereplő vérfarkas ellenfeleként, majd hamarosan saját sorozatot kapott, ami később több fajta-féle verziókat szült. Erejét szinte az összes sorozatában az egyiptomi holdistentől, Khonshutól kapta, aminek következtében súlyos személyiségzavarokban kezdett szenvedni.

Nem mondhatni a legnépszerűbb és legismertebb Marvel hősnek, de a crossoverei miatt sokan ismerhetik, hiszen többször harcolt Pókember oldalán (legutóbb 2008. Csodálatos Pókember 56. szám – Harcosok), de a sors a Megtorlóval, Gambittal, Fenegyerekkel, Fekete Özveggyel, Hulkkal is összehozta. Tagja volt továbbá a Nyugati Parti Bosszúállók csapatának is, de onnan rövid úton kikerült, módszerei ugyanis már-már a Megtorlóéval vetekedett.

Így ni: Oscar Isaac így készül a szerepre:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Mad Gene Media (@madgenemedia) által megosztott bejegyzés


Holdlovag karaktere nagyban hasonlít Daredevilhez és a Megtorlóhoz. Előbbinek a harctudását, míg utóbbinak erőszakosságát és földhözragadtságát kapta örökül (ahogy a fenti videón is látható), de rengetegszer hasonlítják a másik oldal Batmanéhez is – mivel a karakter ugyancsak milliárdos, és leginkább a kütyüjeire támaszkodik. Persze akad olyan iterációja is, amelyben van valamifajta emberfeletti ereje, ez leginkább Amerika Kapitányéhoz a leghasonlatosabb.

Azt még nem tudjuk, hogy a Moon Knight sorozat melyik alappal dolgozik majd, ahogyan azt sem, hogy hogyan fog illeszkedni a Marvel filmes és sorozatos univerzumba, az viszont már bizonyos, hogy jó kezekben van a projekt. Itt nem csak a remek színészválasztásra gondolok (Oscar Isaac valóban egy főnyeremény), hanem a stábra, ugyanis az a Jeremy Slater jegyzi a sztorit, akinek az Esernyő Akadémiát is köszönhetjük.

A Holdlovag sorozat Disney+ kínálatába érkezik majd egyszer, pontos dátumot viszont nem ismerünk. 2022 előtt azért ne nagyon számítsunk rá.

https://www.facebook.com/groups/1737295806551859

×