A Fortnite újból felkötheti a gatyáját, megérkezett ugyanis a legújabb kihívó a Battle Royale kategóriában, a CoD Warzone személyében.

Készültünk rá, de összességében meglepetésként érkezett a Warzone, a Call of Duty széria új, ingyenesen játszható Battle Royale játéka. Ezzel pedig egy csapásra a Fortnite riválisává is vált bizonyos szempontból. A leakeknek köszönhetően erősen sejthető volt a márciusi start, ám azt jól tudjuk, hogy hivatalos bejelentés nélkül ezek csak pletykáknak minősülnek. Március 9-én azonban megtörte a csendet az Activision-Blizzard, tizedékére datálták a Warzone premierjét.

Tegnap le is zajlott az indulás, a gamer világ pedig egy pillanat alatt rácuppant az új játékra.

Tavaly már egyszer végigcsináltuk év elején ezt az időszakot, egy meglepetésszerűen megjelenő, prémium Battle Royale papíron megzavarta a Fortnite egyeduralmát a kategóriában. Ez volt az Apex Legends, ami azóta is nagy lendületekkel halad előre, de sokkal mérsékeltebb játékosbázissal, mint megjelenésekor. A Fortnite hosszútávon legyőzte kihívóját, mindezt feltehetően a rendhagyó játékmenetének köszönheti.

Fortnite

Most a Warzone próbál a legjobbá válni, ehhez pedig az Epic Games nagy sikerű lövöldéjét kell eltüntetni az útból. Nem lesz egyszerű, ugyanis a Fortnite fejlesztői eddig is fantasztikusan adaptálódtak a kihívókhoz, az Apex Legends esetében például lemásolták a kulcsfontosságú játékelemeket. Így került a játékba többek között a ping-rendszer, na meg a csapattársak újraélesztésének lehetősége is.

Mit tanulhatna el a Fortnite a Call of Duty Warzone-tól?

Elsősorban rendbe kéne tenni a játékot. A Season 2 során újból hemzsegnek a bugok a Fortnite-ban, ez pedig könnyedén elűzheti a játékosokat, amit biztosan nem szeretne az Epic Games. A játékosok megtartásához tehát stabilizálniuk kellene a játékmenetet.

 

Ha ez összejött, meg lehet próbálni lemásolni a Warzone házi feladatát, persze úgy, hogy az ne tűnjön egyértelműnek. Játékmenet szempontjából az egyik legnagyobb újítás a Gulag bevezetése a Call of Duty új Battle Royale-jában. Lényegében egy olyan „második esélyről” van szó, ahol a játékosok párbajoznak a verseny folytatásáért. Abban az esetben, amikor elhullottunk a pályán, összecsaphatunk egy szintén legyőzött játékossal. Ha legyőztük, ő kiesik a játékból, mi pedig vigaszágon folytathatjuk az „éhezők viadalát”.

Fortnite

A személyre szabható Loadout is nagyon ígéretesnek tűnik a Warzone-ban. A játékosok összeállíthatnak maguknak egy felszereléslistát, amit ideális esetben a legszívesebben használnának játék közben. Ezeket a fegyvereket meg is szerezhetjük magunknak játék közben, ha elegendő nyersanyagunk van hozzá. A Warzone esetében ez a pénz, ilyesmi viszont a Fortnite-ban jelenleg nincs. Lehetséges, hogy ebben az esetben érdemes lenne bevezetni a Creative módban már elérhető aranytallérokat, vagy a Loadout-rendszerhez is meg kéne határozni egy nyersanyag árat, mint az Upgrade Bench esetében.

Ha azt nézzük, hogy eddig is előszeretettel merített az Epic Games a konkurenciától, nincsen tévképzetünk azzal kapcsolatban, hogy ez most nem fog megtörténni. A fent említett két játékelemet biztosan szívesen látnánk a Fortnite világán belül, de a fejlesztők majd eldöntik, hogy mivel akarják a gyakorlatban felvenni a versenyt az új kihívóval.

https://www.facebook.com/groups/fortnitehunkozosseg/

×