Az AMD elleni processzor háborúban az 5.1GHz-ig boostolható i9 10900K lehet az Intel legnagyobb dobása 2020-ban.

A Core i9-10900K-t eddig is hatalmas figyelem és várakozás övezte, sokan már most 2020 egyik legnagyobb dobását látják az új processzorban. Az Intel saját tesztjei szerint 30%-kal erősebb lesz az új i9, a Cinebench R15 eredményéka alapján 26%-ot ver a 9900K-ra.

Ez valószínűleg a több magnak köszönhető, ugyanis immáron 10 magos és 20 szálas lesz a legerősebb i9, ami akár 5,1 GHz-ig boostol.

A 3DMark oldalon talált benchmark teszt eredményei magukért beszélnek. Megfelelő körülmények között (jó hűtés és kellően felszerelt alaplap) esetén akár 5.1GHz-re is boostolhat az órajel. Ez az i9 10900K a 3,7GHz-es alapórajeléhez képest jelentős gyorsulással jár. Az új processzor 10 maggal és 20 szállal várható, kicsit árnyalja a képet, hogy a rossz nyelvek szerint viszont megnövelt fogyasztást is kapunk hozzá. Az új generáció is 14 nm-es alapokon nyugszik majd, ebben tehát nem lesz változás.

 

Noha az Intel új i9-e valóban több magot vonultat fel, az IPC teljesítménynövekedésére azért kíváncsiak lennénk. Továbbra is várjuk a megjelenést, na meg az AMD válaszát is, hiszen a Ryzen 4. szériáját is erre az évre várjuk, amivel durva fordulatok is érkezhetnek.

Szerintetek is ez lesz az év legnagyobb dobása a processzorok között?

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×