A filmipar a kezdeti idejében maga volt a vadnyugat, hogy aztán a másik szélsőségbe kilengve bigott szabályokkal bástyázza körül magát, melyet olyan klasszikusoknak kellett ledöntenie, mint az alábbi 7 film.
A filmipar a kezdeti idejében maga volt a vadnyugat, hogy aztán a másik szélsőségbe kilengve bigott szabályokkal bástyázza körül magát, melyet olyan klasszikusoknak kellett ledöntenie, mint az alábbi 7 film.
A filmvilág sosem volt még annyira nyitott és szinte mentes a tabutól, mint manapság. Már nem rökönyödünk meg, ha egy karakter elfingja magát, ahogyan azon sem, ha két szerelmes a néző szeme láttára esik egymás ajkának. Ehhez azonban olyan bátor és progresszív írókra, rendezőkre, producerekre, színészekre és színésznőkre volt szükség, akik hajlandóak voltak a korukat mélyen meghatározó kőkemény bigottsággal és sokszor kritikai terrorral szembe menve olyan filmeket készíteni, melyek feszegették és ledöntötték a filmművészet határait.
Ilyen 7 filmtörténeti elsőket szedtünk most egy szép csokorba.
Mel Brooks rendezőként messze hírhedt volt a megbotránkoztatásért vívott ádáz küzdelméről, így a filmjei rendre tele voltak mindenféle, a kor akkori határait feszegető obszcenitással. A Fényes Nyergek című westernje is épp ilyen volt, amiben egy olyan jelenetet is leforgatott, amiben 12 cowboy egy tűz körül ülve össze-vissza finganak és nevetgélnek.
Bár a nyugati újságírás ezt az 1974-es snittet tartja az első filmes púzásnak, valójában hatalmasat tévednek – vagy hazudnak a saját nagyszerűségük dicsgázai alatt. A legelső filmes bélgázáradatot ugyanis az 1959-es Jó reggelt! című japán vígjátékban hallhattuk, amiben konkrétan központi történeti szerepe is volt a fingásnak.
Számunkra annyira alapvető, hogy a kis- és nagydolgunk után lehúzzuk a WC-t, hogy szinte el sem tudjuk képzelni, milyen volt az élet nélküle. A vízöblítéses WC történetét az 1500-as évekig vissza lehet vezetni, bár a háztartásokba csak több száz évvel később, Joseph Bramah korszerűbb megoldásának köszönhetően az 1800-as, 1900-as évek elején kezdett elterjedni.
Mivel a szarás a hétköznapi életben is elég privát tevékenység, nem olyan meglepő, hogy a sokáig magaskultúrának tartott mozivászon sem jelent meg. Ez egészen a zseniális Alfred Hitchcock remekművéig, a Psycho bemutatásáig tartott, amiben olyan WC-lehúzást láthattunk, mint soha korábban – és talán utána sem.
Mielőtt Norman Bates az anyja gönceiben halálrakéseli Mariont, a nő a tisztálkodás előtt a papírfecnivel meghintett WC-t is leengedi, amit a legendás rendező nem is átallott jól megmutatni a nézőnek. Ez a pár perc pedig bár több szempontból is filmtörténelem, ez volt az első eset is, amikor egy vécécsésze így került ábrázolásra vásznon. Ami amúgy nem véletlen: a Hays-kód, ami a filmeseknek szigorúan előírta, hogy mi jelenhet meg a képen, és mi nem, sok más mellett ezt is tiltotta.
A kifejezetten felnőtteknek szóló filmekben már nagyon régóta jelen van a pajzánkodás, erre viszont szükség volt egy olyan ingerhatár átütésére is, ami a filmművészet kezdetén még abszolút tabunak, úgy teljesen elképzelhetetlennek tűnt. Hogy a filmvilág végre leszámolt ezzel a bigottságával, azt nagyban köszönhetjük egy mára elfeledett cseh színésznőnek, Hedy Kieslernek, aki az Ecstasy című filmben elsőként jutott a csúcsra a mozik vásznán.
Az akkor 18 éves Hedy tulajdonképpen ennek az 1933-as filmjelenetnek köszönheti a nemzetközi ismertségét, ami miatt azonban az akkori médiában és sajtóban komoly ellenérzéseket is keltett, és vált a közerkölcs elsőszámú ellenségévé. Emiatt hamar meg is kellett változtatnia a nevét Hedy Lamarr-ra, hogy valamelyest el tudjon határolódni az őt ért előítélettől és támadásoktól.
A filmben egyébként egy egészen érdekes sztorit ismerhetünk meg: a fiatal Eva (Hedy) egy nálánál idősebb férfihoz megy feleségül, aki sajnálatos módon az impotenciája miatt képtelen kielégíteni a nő egyre erősödő szexuális vágyait. Egy nap, mikor meztelenül ejtőzik egy tóban, a lova elszalad a hátára terített ruhájával. A lány ruha nélkül a nyomába ered, majd gyorsan összefut egy meglehetősen vonzó fiatalemberrel, akit aztán később elcsábít, és akivel végre valahára életében először átélheti az orgazmus adta testi-lelki gyönyöröket.
YouTube-on a teljes film megnézhető, alább viszont az ominózus történelmi jelenethez tekertünk:
Thomas Edison bár manapság egy eléggé megosztott személyiség lett, azt nem lehet elvitatni tőle, hogy a legtöbb esetben nagyon jó helyre tette a pénzét – vagy épp formálta úgy a valóságot, hogy az hasznot termeljen számára. Az egyik ilyen nagy befektetése a filmiparban is tetten érhető volt, sőt, sokan egyenesen őt tartják a mozi, mint szórakozatóipari szegmens megteremtőjének is.
Szóval mondhatjuk, hogy közvetlen üzleti érdeke fűzött a filmezés beindításához, ezért kifejezetten olyan filmeket támogatott meg, melyek felkelthetik az emberek érdeklődését. Így született meg 1896-ban, a New Jersey-i Black Maria stúdióban az a mindössze 23 másodperces snittecske, amiben May Irwin kanadai színésznő váltott heves csókot egy korabeli férfiemberrel.
Volt is nagy megbotránkozás, meg a közerkölcs lerontása szalagcímek dögivel, a filmezés viszont tényleg beindult. Később, 1900-ban egyébként névtelen színészekkel edisonék ismét leforgattak egy csókolózós jelenetet, de azt a legtöbb filmszínházban betiltták.
Az 1911-es L’Inferno több szempontból is nagyon fontos darabja a filmtörténelemnek. Egyrészt ez volt az első teljes estés olasz készítésű – néma – mozifilm, ami Dante Pokla című költeményen alapul, másrészt akkora siker lett belőle (még Amerikában is), hogy a bemutatójának hatására emeltek árat az akkori mozihálózatok. Harmadrészt pedig ebben láthattak a nézők először meztelen férfitesteket is filmben.
Francesco Bertolini, Adolfo Padovan és Giuseppe de Liguoro alkotók feltett szándéka volt az addigi gyerekcipőben járó filmezést egy magasabb, művészibb szintre emelni, ezért próbáltak maximálisan hűek maradni az irodalmi műhöz. Így lett a Dante Poklának első filmadaptációja egyben a legjobb is, mintha nem is ebből a világból érkezett volna. Ők tették Dantét érthetővé a tömegek számára. Ugyanakkor a képi világa miatt nehezen befogadható, hiszen olyan explicit jeleneteket is cenzúrázatlanul bemutatott, amihez hasonlót az akkori néző semmilyen formában nem láthatott még.
A történelmi filmet teljes egészében, utólag digitálisan kiszínezett formában meg lehet nézni a YouTube-on:
Florence Lois Weber 1879. június 13-án született a Penn állambeli Alleghenyben, pályafutását New Yorkban kezdte, mint tőzsdei előadóművész. Miután 1904-ben feleségül ment színésztársához, W. Phillips Smalleyhez, Weber színésznőként csatlakozott a párizsi Gaumont Company New York-i kirendeltségéhez. Ezt írja róla az Ms. Magazine az elfeledett, de úttörő nőkről szóló cikksorozatában.
Lois Weber az egyik legfontosabb, legúttörőbb női filmes: volt az első amerikai nő, aki játékfilmet rendezett, az első és egyetlen női tagja a Motion Pictures Directors Associationnek, és nem mellesleg ő volt az első polgármestere is a kaliforniai Universal City-nek. Emellett ő vitte filmvászonra a filmtörténelem legelső meztelen női testét is, ami hatalmas botrányt keltett a tengerentúlon.
Az 1915-ös Hypocrites (Képmutatók) című némafilm a szexuális vágyak, illetve a vallások képmutatásáról szól, ami egy kendőzetlen és bivalyerős kritika volt az akkori bigott társadalomnak. A fiatal meztelen női testkép szinte az egész filmben mintegy délibáb jelenik meg, ezzel szimbolizálva a mélyen elnyomott vágyakat. A filmet több helyen is betiltották, New Yorkban pedig még zavargások is kitörtek miatta, de Weber a végsőkig kiállt a kritikusaival és a cenzúrával szemben – mondván, hogy a film esztétikája pont azoknak a képmutató alakoknak (leginkább férfiaknak) fáj a leginkább, akiknek görbe tükröt mutat.
A teljes filmet meg lehet tekinteni a YouTube-on:
A fentiekből már jól láthatjuk, hogy régen bizony sok minden, ami manapság egy átlagos délutáni matinéba is beleférne tabu volt a filmezés hajnalán, amit néhány bátor alkotó és cinkos színészeik módszeresen kellett ledöntsenek. Ilyen úttörő és tabudöntögető film volt Mike Nichols rendezte Testi kapcsolatok is 1971-ben, amiben olyan legendás aktorokat csodálhattunk, mint Jack Nicholson, Art Garfunkel, Carol Kane és Ann-Margret.
A film – ahogyan azt a címe is sugallja – a testi kapcsolatokról szól, pontosabban a szexualitásról és a szexuális érésről, amelyen a két főszereplő az életük során átesik. Bizony, akad is benne fülledt erotika, de a bigott kritikusoknál nem is feltétlenül ez, hanem a megfelelő védekezés bemutatása verte ki a biztosítékot. Akkoriban Amerikában különösen nagy tabunak számítottak a szexuális témák, így amikor az aktusra készülő szereplők hirtelen előrántanak egy gumióvszert, volt ám nagy hüledezés a mozitermekben.
A film óriási botrányt keltett a bemutatója után, aminek hatására több mozi is levette a műsorról – sőt, volt olyan eset is, hogy egy vetítőben házkutatást tartott a Georgia állambeli Albany helyi rendőrsége, az obszcenitási törvények értelmében lefoglalni érkezett a kópiákat. Ettől függetlenül, de nem kevésbé meglepő módon egyébként a Testi kapcsolatokat több rangos díjra is jelölték, többek közt Oscarra és Golden Globe-ra is.
Érdekesség, hogy ebben az időben annyira gyorsan változtak a filmes ingerküszöbök, hogy 1978-ban már olyan kultfilmek is őrült sikert arattak, mint a sokkal explicitebb Forró rágógumi, avagy ilyen az eszkimó citrom – ami később olyan filmeket inspirált, mint az Amerikai Pite.
Szívesen olvasnál még ilyen cikkeket? Akkor azt tudasd velünk egy Facbook és/vagy egy Google Hírek lájkkal, és nem fogunk késlekedni!
7 gigantikus botrányt keltő film, amit Hollywood nagyon szeretne elfelejteni
