A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor nem, amikor a nyakukba kapnak egy kis jól irányzott botrányt és közfelháborodást. Persze nem minden botrányfilm rossz, ezért is szomorú, hogy némelyiket – a kevésbé jól sikerültekkel együtt – szeretné nagyon mélyre temetni a nagy filmgyár. Az alábbi cikkben összeszedtünk pár olyan kevésbé jól és igazán kiemelkedő filmalkotást, amelyet meglehetősen nagy felháborodás övezett – a bemutatója előtt is, után is.
A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor nem, amikor a nyakukba kapnak egy kis jól irányzott botrányt és közfelháborodást. Persze nem minden botrányfilm rossz, ezért is szomorú, hogy némelyiket – a kevésbé jól sikerültekkel együtt – szeretné nagyon mélyre temetni a nagy filmgyár. Az alábbi cikkben összeszedtünk pár olyan kevésbé jól és igazán kiemelkedő filmalkotást, amelyet meglehetősen nagy felháborodás övezett – a bemutatója előtt is, után is.
Egy nemzet születése
1999-ben a Penn State Egyetemen tanuló két barátot, Jean McGianni Celestint és Nate Parkert súlyos nemi erőszakkal vádolta meg egy diáktársuk, aki azt állította, hogy amíg ő ittas állapotban magatehetetlenül feküdt, ők ketten – és feltehetőleg több másik fiú – megerőszakolta őt. Miután a fiatal egyetemista lány feljelentést tett, a két későbbi rendező- és színészpalánta zaklatni kezdte őt, nyilván azzal a feltett szándékkal, hogy ejtse ellene az ügyet.
A hivatalos eljárás során valóban megállapították az erőszakot, de a bíróság végül csak Celestint marasztalta el, Parkert azonban valamilyen csoda folytán felmentették. A mágia itt nem maradt abba, Celestin ítéletét ugyanis egy évvel később hatályon kívül helyezték. Hogy pontosan miként sikerült megúszniuk a nemi erőszakot, miután minden kétséget kizáróan bizonyították, azt az olvasó fantáziájára bízom, az viszont tény, hogy a két fiatalember egészen sikeres lett a későbbiekben a filmiparban.
A rangos filmes eseményeken igen nagy elismerésben részesülő, úgy mindkettejük áttörését elhozó „Egy nemzet születése” premierje előtt azonban újra napvilágra került az ügy, mégpedig azért, mert az igazságtalanságot elviselni képtelen megalázott áldozat 2012-ben öngyilkos lett. Ezt pedig már egyikük sem tudta lemosni magáról: a film teljes bukás lett, Celestin azóta teljesen eltűnt és Parker is kényszerszünetet iktatott be a karrierjébe – most próbálkozik a rehabilitációval a Solitary című bejelentett, de premier nélküli filmjével.
I Love You Daddy
Hogy a Chloë Grace Moretz főszereplésével készült film valóban olyan nagyszerű, mint amilyennek a 2017-ben bemutatott előzetese sugallja, azt sajnos már sohasem fogjuk megtudni. A történetet ugyanis a magyar származású Louis C.K. forgatta, méghozzá a lehető legnagyobb titokban – 35 mm-es fekete-fehér filmre, amivel eredetileg Woody Allen munkássága előtt szeretett volna tisztelegni.
A film közvetlen megjelenése előtt viszont látszólag a semmiből kirobbant C.K. máig hírhedt szexuális zaklatásos botránya, amit ő maga is elismert. A híres komikus karrierje teljesen bedőlt, minden projektjét és fellépését lelőtték – köztük is az I Love You Daddy-t, aminek kópiáit a forgalmazó, a The Orchard archívumában tárolnak.
Páncélba zárt szellem
A kultikus japán anime, a Ghost in the Shell filmadaptációja simán lehetett volna egy hasonlóan kiemelkedő mozi, a sikert azonban megannyi dolog tette közel lehetetlenné. Anélkül, hogy belemennénk az elkészült produkció elemzésébe, emeljünk ki egyet, ami mellett senki a világon nem tudott elmenni, pláne nem a rajongók: a szereposztást.
Bár Scarlett Johansson valóban kiemelkedő kvalitásokkal rendelkező színésznő, még ő sem tudta elhessegetni a nyugati kulturális kisajátítás mindent körüllengő bűzét. Major Motoko Kusanagi, azaz Johansson karaktere ugyanis japán származású, aminek a kaukázusi felmenőkkel rendelkező, amúgy kiváló színésznő – mondjuk úgy – nehezen tudott megfelelni. Az eredeti történet Japánból jön, japán szereplőkkel, japán kulturális sajátosságokkal, amit a filmadaptációban csak ímmel-ámmal érhetünk tetten.
A jutalom 43%-os kritikusi, és 51%-os közönségi értékelés a Rotten Tomatoes-on.
Egy kutya négy élete
Az „Egy kutya négy élete” alapvetően egy ártatlan és érzelmes történetet mutat be, ami némi spiritualizmust, a reinkarnáció témáját is megpróbálja kibontani. Inkább kevesebb, mint több sikerrel, a kritikusok többsége ugyanis a földbe tiporta a kész művet.
Ennek egyik oka egy kiszivárgott forgatási videó lehet, amiben tulajdonképpen a stáb által elkövetett állatkínzást láthatunk.Az egyértelmű képmutatáson túllendülve is messze problémás az ügy, amit a PETA is hamar felkapott, majd bojkottra szólított fel mindenkit. Az ominózus videóban egyébként azt láthatjuk, hogy egy németjuhászt a filmesek belekényszerítenek egy egészen zavargó vízbe.
A film eredetileg kitűzött premierjét jócskán elodázták, és bár az állatbántalmazás komoly foltot hagyott rajta, valahogy mégis siker lett belőle. Sőt, később „Egy kutya négy útja” címmel még folytatást is kapott. Érthetetlen…
Az interjú
Azt azért nem mondhatni, hogy túl sok film foglalkozna az észak-koreai diktatúrával, vagy magával Kim Dzsongunnal, a 2014-ben még jó barátságot ápoló Seth Rogen és James Franco viszont mégis megpróbálkozott vele, méghozzá nem is akármilyen formában. A páros egy meglehetősen okos vígjátékot készített az embertelen elnyomásról és az önmagát istennek előadó fő üzemeltetőjéről, amely amellett, hogy páratlan mód bemutatja a propaganda működését, féktelen és kőkemény fricskát is mutat a „tévedhetetlen” diktátornak.
A felütés azonban nagyon sokaknál nem talált célt, sőt. A filmet Észak-Korea háborús cselekménynek értelmezte, ezután pedig a Sony Picturest máig ismeretlen hackerek bénították meg, a botrány hatására pedig a moziláncok úgy döntöttek, hogy nem fogják levetíteni a filmet. Franco későbbi szexuális zaklatásos ügyei még tovább árnyalták a dolgot, így ezt a kifejezetten remek filmet is gyorsan elhantolták. Kár érte, mert tényleg egy remek szatirikus fityisz.
Passió
2023-ban talán nem olyan hagy vállalás kijelenteni, hogy Mel Gibson kőkemény antiszemita nézeteket vall. Ez viszont 2004-ben még nem volt ennyire egyértelmű, így amikor kijött a Passió című atomkeresztényi film, mindenki hatalmasra tátott szájjal csodálkozott rá a zsidók kifejezetten ellenszenves ábrázolásmódján.
Ez mondjuk egyáltalán nem okozott túltontúl sok fennakadást, a Jézus utolsó 12 óráját kendőzetlen kegyetlenséggel és nyers brutalitással bemutató Passió nem csak filmsiker, de kultfilm is lett. Bár Gibson ezután is meglehetősen aktívan tartotta magát, az igazi siker már messze elkerülte. Egyetlen valódi filmsikere a megtörtént eseményeken alapuló az „A fegyvertelen katona”, amiben Andrew Garfield egy fegyverhasználatot betonbiztos elvei miatt megtagadó katonát alakít, aki a második világháború legborzalmasabb ütközeteiben mentett meg megannyi emberéletet.
Cukorfalatok
Az utóbbi idők teljesen egyértelmű legbotrányosabb filmje a Netflix gondozásában készült és bemutatott Cukorfalatok (Cuties), ami 11-12 éves nehéz sorban, szegénységben élő kislányok kapcsolatát és életét mutatja be. A Maïmouna Doucouré rendezte film leginkább a szexuális koraérés, a közösségi média torzító hatását, és a fiatalok internetnek való súlyos kitettségét helyezi középpontba meglehetősen nyers és kendőzetlen formában.
A Cukorfalatoknak azonban nagyon kemény bírálói is voltak, akik szerint a kislányokat túlszexualizálják a filmben, sőt, sokan odáig mentek, hogy egyenesen egy pedofilódának titulálták. Nekik eszerint egyáltalán nem ment át a kritikus üzenet, ami azért is sajnálatos, mert ez a valóság. A Netflix ott hibázott nagyot, hogy mindezért külön és kiemelten bocsánatot is kértek – ezzel is mintha elismerték volna, hogy hibáztak, amikor zöld utat engedtek az elkészítésének.
A Cukorfalatok azonban egy kötelező film a szülőknek, akik óriási konklúziókat vonhatnak le a végén, amiből a gyerekek csak profitálhatnak.
Természetesen még bőséggel akadnak irdatlan nagy botrányt kavaró filmalkotások, ezért ha szeretnél még hasonlókról olvasgatni, akkor egy Facebookos és/vagy Google Hírek lájkkal tudod jelezni felénk.
