Gaming

Így készült a The Last of Us Part II – nézz be a színfalak mögé!

Gábor János

2024.01.13. – Nagyjából három évvel a játék megjelenése után, és nem sokkal a Remastered megjelenése előtt a Naughty Dog a YouTube csatornáján jelentette be, hogy a The Last of Us Part II készítéséről kiad egy dokumentumfilmet. A Grounded II: Making The Last of Us Part II című doku remek időpontban ül fel a TLOU franchise keltette cunami hullámaira, hiszen a játék világában játszódó HBO sorozat éppen szanaszét nyeri magát a tévés Oscarnak is nevezett Emmy-díjátadón.

A The Last of Us franchise annak ellenére vált popkulturális óriássá, hogy a 2013-as első játék megjelenés óta mindössze két címmel rendelkezik.

A pedigrén persze nagyot dobott a tavaly bemutatott sorozat, amelynek a második évadához nemrég találták meg az Abbyt, Jesse-t és Dinát játszó színészeket. A hype óriási, szóval a Naughty Dog remekül ráérzett, hogy most kell egy olyan szokatlan, mégis nagyszerű ötlettel előrukkolni, mint a második játék készítéséről szóló „Így készült”.

Forrás: Naughty Dog

A „Grounded” (nagyjából: „szobafogság”, vagy „bezárva”) címmel készült dokumentumfilm nyers betekintést enged a játék fejlesztésébe. Nagyon tanulságos megismerni, hogy mekkora kihívás elkészíteni egy ekkora videojátékot, és ezzel kiszolgálják azokat a feketeöves rajongókat is, akik mindent, de mindent tudni akarnak a TLOU-ról. Az ötlet egyébként nem új, emlékeztet a Comic Book, mivel már évekkel ezelőtt szerettek volna bemutatni egy dokut, csak akkor a COVID közbeszólt. Érdemes volt viszont várni, mert úgy néz ki, hogy néhány friss visszatekintő interjú is belekerült. A dokumentumfilm forgatása még 2016-ban kezdődött, így tényleg évek munkájának összefoglalója lesz, a kezdeti lépésektől a megjelenésig, majd a döbbenetes sikerig. A Grounded II: Making The Last of Us Part II hivatalos megjelenési dátumot egyelőre nem, előzetest viszont már kapott.

A dokumentumfilm várhatóan a YouTube-on is elérhetővé válik, de először a The Last of Us Part II játékosai férnek majd hozzá, letölthető frissítés formájában.

De miért lesz érdemes megvenni a TLOU Part II Remastered verzióját? Nos, ezért:

Gábor János

Korábbi cikkek

Most meghallhatod, hogy milyen „hangja” van egy fekete lyuknak

Bódi Dániel 2022. 05. 03. - A fekete lyukak sokáig csak elméletben léteztek, egészen 2019-ig,…

38 perc telt el azóta...

Alakul a Harry Potter sorozat – parádés készítőket környékez az HBO

Gábor János 2024.02.04. - Most már bármelyik pillanatban bejelentheti a Warner Bros. és az HBO,…

41 perc telt el azóta...

Becsődölhet a Palworld, mert túl sokan játszunk? Elszálltak az árak

Gábor János 2024.02.04. - A Pocketpair annak ellenére sem lehet felhőtlenül boldog, hogy az általa…

1 óra telt el azóta...

3 kiváló program, amikkel tesztelheted videokártyád teljesítményét és hőmérsékletét

RP 2022. 07. 11. - A nagy nyári melegek miatt bizony gondok akadhatnak az alapjáraton…

2 óra telt el azóta...

Ehhez pofa kell: lophatja a Chrome-os adataidat az Edge – így csinálja

Gábor János 2024.02.04. - Visszataszító húzással lopkodhatja össze az adataidat más böngészőkből az Edge, és…

2 óra telt el azóta...

Fekete özveggyel maratta meg magát egy gyerek, hátha Pókember lesz

Gábor János 2023.08.04. - Egy kis Pókember-rajongónak egy folyó mellett játszva jutott eszébe az a…

3 óra telt el azóta...