Tech/Tudomány

Most meghallhatod, hogy milyen „hangja” van egy fekete lyuknak


Bódi Dániel

2022. 05. 03. – A fekete lyukak sokáig csak elméletben léteztek, egészen 2019-ig, amikor az Event Horizon Telescope teleszkóphálózat egy egészen elképesztő nemzetközi összefogás révén elkészítette az első képet a mindent is elnyelő sötétségről. Arra azonban már talán csak kevesen számítottak, hogy nem sokkal később már hallani is fogjuk őket.

Pedig most ez történt. Az MIT kutatói az általuk csak „visszhanggépnek” nevezett Reverberation Machine-nel nézték át a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén található NICER teleszkóp műholdas adatait, amely fekete lyukak és a neutroncsillagok röntgensugárzását vizsgálja. Az MIT asztrofizikusai ezt a berendezést használva bukkantak a Tejútrendszerben nyolc bináris fekete lyukra, amelyek röntgensugárzásának visszhangját hanghullámokká tudták alakítani.

A The Astrophysical Journal című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányban a kutatók azt írják, hogy a „fekete lyukak hangjaként” értelmezhető röntgensugarak akkor keletkeznek, amikor egy fekete lyuk egy nagy kísérőcsillag körül kering és abból „táplálkozik”.

A folyamat rengeteg röntgensugárzást bocsát ki, ami miatt a tudósok olyan távoli fekete lyukakat is képesek megfigyelni, amelyeket egyébként nem lehetne észlelni. Ezeknek a röntgensugaraknak egy része azonban visszaverődik a fekete lyukak akkréciós korongjáról, és kibocsátja a tudóscsoport által észlelt, alább meghallgatható „visszhangokat”.

Az alacsonyabb frekvenciájú fényt alacsonyabb hangmagasságokká, a magas frekvenciájú fényt pedig magasabb hangmagasságokká alakították át.

 

A kutatók azt is megállapították, hogy a vizsgált fekete lyukak tömege a Napunk tömegének 5 és 15-szöröse között lehetnek, és mindegyikük Nap-szerű csillagokból táplálkozott. A kutatócsoport szerint a fekete lyukak először egy nagy röntgensugár-kitörést produkáltak, ami több hétig is eltartott, ez idő alatt pedig fényes koronákat hoztak létre, és hatalmas, közel fénysebességgel mozgó anyagsugarakat okádtak ki. Ezután, ahogy a fekete lyukak alacsonyabb energiaállapotba kerültek, néhány nap alatt a koronák elhalványultak, a sugárnyalábok pedig kialudtak.

via – Gizmondo, Interesting Engineering

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

30+-os gamer vagy? – 5 fontos szabály, amit jó, ha még most megfogadsz

Bódi Dániel 2022. 10. 21. - Annyira jó végre egy olyan világban élni, ahol nem…

40 perc telt el azóta...

Jön a Mandalóri a moziba – premierdátumot kapott egy sor Disney-film

Gábor János 2024.04.06. - Frissítette a következő pár évben megjelenő filmjeinek naptárját a Disney, így…

49 perc telt el azóta...

Siess: néhány AAA cím csak pár napig olcsó PS-re – akár 75% off!

Gábor János 2024.04.06. - Nagyon jól jársz a PS Store legújabb akciójával, amiben 20-75 százalékkal…

1 óra telt el azóta...

Az 5 betiltott South Park epizódot csak torrentről lehet megnézni

Németh Dávid 2022. 11. 11. - A South Park teljes egészében elérhető az HBO Maxon.…

2 óra telt el azóta...

Így szerezheted meg Rebirth Island titkos Warzone blueprintjét

2024.04.06. –Április harmadikán vette kezdetét a Call of Duty legújabb szezonja. A Warzone, a Modern Warfare…

3 óra telt el azóta...

Több képkockát ígér mostantól az Intel FPS növelő megoldása

2024.04.06. –Az elmúlt években az NVIDIA és az AMD is bemutatott egy-egy olyan technológiát, mellyel több…

4 óra telt el azóta...