A Sony új szabadalma egyenesen azt állítja, hogy a fülhallgatók tokjába egy kamera kerülne. Ám nem igazán tudjuk, hogy miért.

2023.10.31. – Gyakran számolunk be arról, hogy a Sony az utóbbi években milyen sok szabadalmat nyújt be, aminek egyértelmű célja, hogy növeljék a felhasználóélményt. A legtöbb esetben olyan szabadalmak születnek, amik valami extrát képzelnek el a PlayStation 5-höz, ám a Sony nem csak a gamereknek tervez fejlesztéseket. Egy friss szabadalom szerint ismét a fülhallgatókkal és azok tokjával terveznek valami különöset.

A Sony a fülhallgatók töltőtokjába szeretne kamerát építeni.

Érdemes megjegyezni, hogy nem ez az első fülhallgatóval kapcsolatos szabadalom, amelyet a Sony benyújtott. Nemrég például azt találták ki, hogy a Sony PlayStation DualSense kontrollerre adjon helyet a fülhallgatónak, ami még tölteni is képes az eszközt. Sőt, legutóbb még olyan PlayStation kontrollert is kitaláltak, ami gömb alakú és összenyomható. Az évek során a Sony számos szabadalmat nyújtott be, melyek közül igen kevés valósult meg. Éppen ezért nem igazán tudjuk, hogy mit gondoljunk a következőről.

Sony fülhallgató

A GameRant szerint idén október 26-án tette közzé a Sony a vezeték nélküli fülhallgató töltőházába épített kamera terveit. A kamera képe az elképzelés szerint a telefonra is streamelhető lenne, célja pedig azt, hogy nyomon kövesse a mozgásokat az XR számára. A leírás szerint a kamera a tok alján vagy a tetején kapna helyet, amit feltehetően a töltőtok belső akkumulátora táplál. Elméletileg az ideálig szög elérése érdekében mozgatható is lenne. Kattints a képre a nagyításhoz:

 

A fenti képből nagyjából kivehető, hogy hogyan és mire lehetne ezt a kamerát használni. A képen egy játékos látható, miközben a fülhallgató töltőtok kamerája és egy számítógép összekapcsolódott. Ilyenkor a számítógép a kamera segítségével információkat kap a játékos mozgásáról, ezt a képet pedig a játékos szemei elé küldi, látszólag egy VR-szemüvegen keresztül. Így egyértelmű, hogy a kis kamera célja a VR-perifériák kiegészítése. Lehetséges, hogy a PS VR 2-höz lenne használható, mondjuk arra, hogy lássuk magunkat, vagy a környezetünket játék közben. Ez azonban úgy tűnik, hogy leginkább a gamereket segítené, ám nem csak a gamerek használnak fülhallgatót. Így a kérdés az, milyen egyéb módon használható még ez a kamera?

Nem ez az első eset, hogy a Sony olyan szabadalmat nyújt be, ami valamilyen módon követné a testmozgást. Ettől függetlenül ez az új koncepció mindenképpen érdekes. Csak még nem tudjuk, mire is lenne igazán jó. Egy nemrégiben készült Statista tanulmány szerint csak 2022-ben közel 1400 szabadalmat nyújtott be a japán cég. Ezek közül nyilvánvalóan kevés ötlet jut el végül az emberekhez.

Ezt láttad már?

A Sony kitalálta a PlayStation gömb alakú kontrollerét

×