Az egyik rajongók által közkedvelt Netflix sorozat megnyerte a csatát azzal, hogy a törlés után feltámadt. Most azonban lehet, hogy elveszíti a háborút.

2023.10.06. – Szinte minden Netflix rajongó nagyon örült, amikor annyi sok kérés és Twitter bejegyzés után, rajongói hatásra megmenekült a Warrior Nun sorozat. A hírek szerint annak ellenére, hogy a nagy harc után feléles hamvaiból, pont az a személy távozik végül a sorozatból, aki a feltámasztás élére állt.

A Warrior Nun egyébként az Areala című képregényből készült, a Netflixen pedig a démonokkal és harci jelenetekkel győzte meg a rajongókat. Egészen addig, amíg a streamingszolgáltató egész egyszerűen törölte a sorozatot, arra hivatkozva, hogy nem volt elég nagy az érdeklődés. Simon Barry showrunner nem volt hajlandó meghátrálni, és a rajongói támogatás áradata után bejelentette, hogy a Warrior Nun visszatér, hogy lezárja a történetet. Sőt később bejelentette, hogy a történet egy filmtrilógiával folytatódik.

Itt a fordulat

Nemrég megdöbbentő fordulattal a showrunner bejelentette, hogy erőfeszítései talán hiábavalóak voltak. Az X-en azt írta: a továbbiakban nem vesz részt a Warrior Nun filmtrilógiában.

„Nem vagyok része a filmeket gyártó csapatnak, és nincs szerződésem semmilyen írói vagy rendezői posztra” – mondta. Egy szívhez szóló videóban köszöni meg a rajongók erőfeszítéseit a Warrior Nun megmentéséért. Ezt fokozza az a hír, hogy a Warrior Nun írója, Amy Berg nem csatlakozik a filmtrilógia csapatához. „Nagyon reméltem, hogy részt vehetek benne, de senki nem keresett meg” – mondta Amy.

A rajongóknak persze hatalmas volt a hangja, amikor törölték a sorozatot, így most az eredeti alkotók kiválása után is elmondták a véleményüket. Bár sokan megértik, hogy mekkora erőfeszítésbe kerül egy ilyen gyöngyszemet a képernyőre vinni, és a Warrior Nun kreatív alkotóinak selejtezése nem az, amit ők akartak, amikor aláírták a petíciót.

„Sajnálom, de nem azért csináltunk 15 MILLIÓ k******tt TWEET-et, hogy az EREDETI Warrior Nun csapatát NE VONJÁK BE A FILMEK KÉSZÍTÉSÉBE” – írta egy rajongó.

„9 hónappal ezelőtt elkezdtünk harcolni egy ügyért. Azért, hogy a hangunk meghallgatásra találjon. A #WarriorNunért. Megérdemlik, hogy részesei legyenek a folytatásnak. Nélkülük nem létezne”tette hozzá egy másik.

A témával kapcsolatban nagyon sok X bejegyzés született, mind azt kiemelve, hogy hiába menekül meg a sorozat, így az egésznek nincs értelme.

Nyilván felmerül a kérdés, hogy az eredeti alkotókat a Netflix miért nem kérte fel a folytatásra. Erről az alkotók maguk is hallgatnak, de lehet, hogy az írósztrájkhoz van köze a dolognak. Szomorú nap ez a Warrior Nun rajongónak.

Ezt láttad?

A Deck meg a Switch egy dolog – ilyen kézikonzol kínálat jön még 2023-ban

×