Minden idők legjobb űrszimulátorának, a Homeworld folytatására 13 évet kellett várnia a rajongóknak, most azonban mindenkinek teljesen ingyen kezdték el osztogatni.

2023.08.24. – Mikor az Epic Games Store július végén megajándékozott bennünket a Homeworld első két részének felújított kiadásaival, már lepötyögtem, hogy miért is tartom (és velem együtt még oly sokan) minden idők legjobb űrstratégiájának a sorozatot, szóval erre most külön nem térnék ki. Simán csak vegyük alapvetésnek, hogy az 1999 ás 2003 között futott többszörösen díjnyertes kult-klasszikusok a sci-fi játékok egyik legfényesebb ékkövei.

Éppen ezért is furcsa, hogy a Homeworld 2-vel 2003-ban egy jó hosszú időre tulajdonképpen véget ért a sorozat. Egyszerűen nem készültek újabb etapok, vagy kisebb spin offok, így a rajongóknak más szellemi örökösökkel kellett beérniük egészen 2016-ig, amikor is a kanadai Blackbird csapata – a jogokat megvásárló Gearboxnak hála – elkészült a Homeworld: Deserts of Kharakkal.

Erre a folytatásra 13 évet kellett várnunk, és bár a hatalmas elvárásoknak nem sikerült maradéktalanul megfelelni, de egy egészen korrekt folytatása, de inkább kiegészítése lett a legendás elődjeinek. A Deserts of Kharakban ugyanis egyetlen planétának a sivatagjáért megy a stratégiai csatározás, ami azt jeleni, hogy az űrbe ezúttal nem fogunk eljutni.

De mindettől függetlenül egy egészen remek, 13 órás kampányt kapunk, ami még tovább mélyíti a Homeworld egyébként sem aprócska univerzumát. Sőt, még egy online multiplayer módot is kapott, amivel egészen biztosan el fogjuk tudni magunkat foglalni a szintén Blackbird fejlesztette Homeworld 3 megjelenéséig.

A legjobb, hogy a Deserts of Kharakot most teljesen ingyen osztogatják!

Bizony! Az Epic Games, ha már pár hete elkezdte, akkor most úgy folytatja a Homeworld-széria ajándékozást, ezért most idejét látták a Homeworld: Deserts of Kharakot is ingyenessé tenni. Persze nem örökké, csupán egy hétig: augusztus 24-től 31-ig tart az akció, aki viszont ez idő alatt berámolja, az a továbbiakban akkor játszhat vele, amikor csak akar.

Az RTS-ért egyébként általában 46 eurót, azaz 17.600 forintot kérnek (Steamen legalábbis ennyibe kerül akción kívül), szóval egészen nagy értékű, gáláns ajándékról van szó. Mondjuk amúgy sem szép dolog foghoz veregetni az ingyen játékokat. Ha pedig már túl vagy a feljavított-újrakiadott részekkel, illetve a Deserts of Kharakkal, akkor jó hír, hogy a Homeworld 3-ra sem kell már sokat várni, ami ha minden jól megy 2024 februárjában jelenhet meg.

A Steam ingyen játékairól sem érdemes lemaradni:

28 egészen fantasztikus játék lehet a tiéd teljesen INGYEN a Steamen

×