Az Apple szeptember elején leplezheti le az új iPhone szériát. Úgy tűnik, hogy szakítanak a több éves hagyományokkal, három részre szakad a generáció.

2023.08.22. – Az Apple 2023 júniusának elején leplezte le az iOS 17 rendszerét. A rutinos rókák jól tudhatják már, hogy szeptemberre várható az új iPhone készülékek debütálása. Az Apple minden évben készül valamilyen változtatással. Tavaly a Mini széria kivezetését lépte meg a cég, helyére a 14 Plus érkezett. Vegyes fogadtatást kapott a készülék, az eladások sem a legjobbak, ám vannak olyan felhasználók, akiknek kifejezetten ideális lehet a nagy(obb) kijelzőméret és a megnövekedett akkumulátoridő.

iPhone XS Max

Aztán persze 2023 tavaszán már megérkeztek az első iPhone 15 pletykák is. Az USB-C portot maga az Apple is megerősítette már, ám könnyen lehet, hogy csalódás lesz a vége a korlátozások miatt. Azt is szinte biztosra vehetjük már, hogy a „sima” 15 és 15 Plus készülékek is a tavaly bemutatott Dynamic Islanddel érkeznek majd. A 15 Pro és 15 Pro Max modelleket pedig minden földi jóval megpakolja majd az almás cég.

Búcsút inthetünk a Pro Maxnak?

A „Max” megnevezéssel az iPhone XS készüléknél találkozhattunk először, míg a Pro Max először az iPhone 11 szériánál tűnt fel. Azóta az Apple legerősebb, legnagyobb telefonját takarja egy adott generáción belül. A legfrissebb pletykák alapján azonban igencsak úgy tűnik, hogy a Pro Max nevet az Ultra válthatja le. Az Apple nem véletlenül csak a legdrágább készülékbe szánja a szintén biztosnak vehető, 10x periszkópos kamerát. Ennek segítségével már nem csak névben, de tulajdonságaiban is megkülönböztethetik a Pro és Ultra line-upot.

Ezeket hozhatja az új iPhone széria

Phone 15 Pro és Pro Max (Ultra)

  • 6.1” és 6.7” inch képátlójú kijelzők
  • Marad a Dynamic Island
  • Ultra-vékony keret + ívelt üveg
  • Titánium váz
  • Testre szabható némítógomb a korábbi kapcsoló helyett
  • Periszkóp lencse hatszoros optikai zoommal (Csak a Pro Max/Ultra esetén)
  • A17 chip (3nm gyártósoron) – Ezt megerősítették pár órája a tvOS szivárgások
  • 8GB RAM
  • WiFi 6E
  • USB-C port
iPhone 15

iPhone 15 és 15 Plus

  • 6.1” és 6.7” inch képátlójú kijelzők
  • Megérkezik a Dynamic Island
  • Marad a 60Hz-es kijelző
  • Ívelt előlapi üveg
  • 48MP széleslátó kamera
  • A16 chip (Az előző széria Pro modelljeiben duruzsolt) – Ezt megerősítették pár órája a tvOS szivárgások
  • 6GB RAM
  • USB-C port

Most már csak pár hét és hivatalosan is megismerhetjük az újdonságokat.

Menőzni kell! – Ennyit költenek felújított telefonra a magyar fiatalok

 

×