Drámai átalakulás előtt áll a Disney+, melyen akár az egész streaming szolgáltatás jövője és túlélése is múlhat.

2023.08.10. – Ahogyan az várható volt, a Netflix és az HBO Max után hamarosan a Disney+ is átalakul, méghozzá nem is kicsit. Erre pedig égető szüksége is van az egeres médiabirodalomnak, ami a látszat ellenére óriási problémákkal küszködik.

Nem elég, hogy az emberek milliószámra mondják le az előfizetéseiket, a hónapok óta tartó írói-színészi sztrájk miatt komplett produkciók húzták le a rolót és premiereket odáztak el. De az utóbbi időben még olyan belsős pletyka is szárnyra kapott, miszerint záros időn belül értékesíthetik az egész hóbelevancot. Méghozzá nem is akárkinek, hanem egyenesen az Apple-nek. A bajt mi sem jelzi jobban, hogy a Collider szerint az elmúlt negyedévben globálisan 12 millióan hagyták ott a Disney-t (nagyrészt Indiában – Hotstar), ami 512 millió dolláros veszteséget jelentett a könyvelésben.

Jön a változás szele!

Mióta Bob Iger visszafoglalta helyét a Diseny elnökségi székében, igen sokat lefaragott a vállalat veszteségeiből. Ezt egy komoly tisztogatással, több ezer fős elbocsátásokkal, ennek nyomán megannyi sorozat elkaszálásával kezdte, melyet most a teljes streaming szolgáltatás átalakítása követ. Azt sem mondhatjuk, hogy ne volna eredményes a módszer: az első negyedévben a streaming üzletág 1,1 milliárd dolláros veszteséggel zárt, a második negyedévben pedig 659 milliós mínusszal. Szemmel látható a költségracionalizálás jótékony hatása.

Mivel azonban a Disney+ jelenleg csak viszi a pénzt, olyan komoly változásokat jelentettek be, melyekkel korábban a Netflix húzta ki a gyufát az előfizetőknél. Igaz, hiába volt nagy a hiszti a jelszómegosztás végérvényes tiltása, na meg a reklámokkal teleszemetelt új konstrukció bevezetése miatt, a taktika végül bejött. Növekedett az előfizetők száma. Ebbe az irányba mozdul a Disney+ is,

amely eredetileg Amerikában 2022 decemberében bevezetett olcsóbb hirdetéses, illetve a Standard és a Premium csomagjai november 1-én Európába is megérkeznek.

  • A hirdetéses Basic és az sima Basic funkcióiban nagyjából megegyeznek: mindkettővel Full HD képminőséget és 5.1-es hangzást kapunk – de a reklámosért 5,99 €-t (2300 ft), míg a mentesért 8,99 €-t (3500 ft) kérnek majd a nyugati szomszédainktól. Eltérés, hogy letölteni csak a sima Basic-kel lehet.
  • A Premium ezzel szemben 11,99 €-ba (4600 ft) fog kerülni, amiért 4K UHD (ultra nagy felbontású), HDR (nagy dinamikatartományú) videó-, és Dolby Atmos hangminőséget, illetve négy egyidejű streaming lehetőséget kapunk.

A Variety szerint mindez a jenlegi, egyetlen opciós modell kivezetését jelenti, azaz a Netflix mintájára hamarosan már többféle funkcióval és minőséggel felvértezett előfizetés közül válogathatunk. Ez viszont egyelőre csak Nagy-Britanniában, Franciaországban, Németországban, Svájcban, Olaszországban, Spanyolországban, Norvégiában, Svédországban és Dániában kerül bevezetésre, más térségekbe – úgy Magyarországra – valószínűleg csak később érkezik.

Ezzel együtt pedig 27%-kal (!!!) árat is emel a Disney+. Európában már eleve ezekkel az árakkal kalkuláltak az új konstrukciókkal, Amerikában pedig október 12-én igazítják ehhez Premium havidíját, amiért ezidáig 10,99 dollárt kértek, amit 13,00 $-ra kerekítenek fel. Ez egyébként a második áremelés nem egészen egy éven belül. Ezzel azonban Magyarországon valószínűleg majd 2024-ben kell számolnunk…

…ahogyan a jelszómegosztás tiltásával is.

A Disney+ is ebben is beáll a konkurencia mögé, és jövőre már meg is kezdik a profilok egymás közötti megosztásával való leszámolást. Ennek technikai részleteit nem ismerjük, de Bob Iger szerint már aktívan keresik a megfelelő megoldást, amellyel hatékonyan kiszűrhetik azokat a felhasználókat, akik nem rendeltetésszerűen, szabályellenesen használják a szolgáltatást.

Valószínűleg a Netflixhez hasonló, eszközökre vonatkozó szűrő- és szabályrendszert vezetnek majd be, olyan már ismerős megoldásokkal, mint a fiókok előzményeinek és összes adatának átvitele egy új előfizetésre. Ugyanakkor ez a módszer a Netflixnél a meglévő és az új tartalmi mennyiség miatt is működhetett, hiszen egyetlen másik szolgáltatáson sem találni annyi elérhető filmet és sorozatot, mint ott.

Vagyis az emberek hosszú távon is érdekeltek az előfizetés megtartásában. Nem úgy, mint mondjuk a Disney+ és/vagy az HBO Max esetében, ahol gyakrabban előfordulhat, hogy valaki csupán egy-egy újabb sorozat erejére nevez be a szolgáltatásba, aztán a történet-évad(ok) végeztével lemondja azt, majd átmegy máshova.

Hogy a profilok családtagok és barátok közötti tiltása/korlátozása miként fog elsülni a Disney+-nál, azt megjósolni sem lehet, de újabb 12 millió előfizetőt egészen biztosan nem fognak veszíteni vele.

Ezt is érdemes elolvasnod:

Ki púzott és élvezett el először filmvásznon? – 7 megbotránkoztató elsők filmekben

×