Bár a Microsoft kifejezetten előremutató megoldása még nem terjedt el a platformon, de egyre inkább elkerülhetetlennek tűnik.

A Microsoft még év elején jelentette be a DirectStorage API megérkeztét, aminek köszönhetően a Windows 10 és 11 alatt futó játékok a korábbinál jelentősen, 40-60%-kal gyorsabban töltenek be SSD-ről. Ez tulajdonképpen pontosan az a technológia, ami a redmondi játékkonzolon is megkurtítja a töltési időt, illetve kisebb területre csomagolja a játékok fájljait.

Bár a játékfejlesztőknek külön ki kell adni egy frissítést a címeikhez, ha használni szeretnék a módszert, míg a PC-kben minimum egy PCIe 3.0-s NVMe SSD-nek, jobb teljesítmény eléréséhez pedig egy PCIe 4.0-s SSD-nek kell duruzsolnia. A nagy teljesítményjavulás ígérete ellenére viszont még mindig alig akadnak fejlesztők, akik ráugrottak volna a dologra, míg az első, már a megjelenésekor DirectStorage-támogatással érkező játékot, a Forespokent 2023 januárjára halasztották.

Mindez azonban nem tántorítja a Microsoftot, ami még a korábbinál is sokkal gyorsabb betöltést ígér a PC-s gamereknek.

Hamarosan ugyanis megérkezik a legújabb verzió, a DirectStorage 1.1, ami már tartalmazni fogja a GPU Decompression technológiát. Ha hihetünk a redmondiaknak, akkor az újdonság a jelenlegi – már gyorsított – betöltési időn háromszorosan fog lefaragni, azaz az alap DS-hez képest háromszor gyorsabban fognak betölteni a játékok. Ez pedig nyilvánvalóan hatalmas tuningot jelent.

„A grafikus kártyák rendkívül hatékonyak az ismétlődő feladatok párhuzamos elvégzésében, és ezt a képességet a nagy sebességű NVMe meghajtó sávszélességével együtt kihasználhatjuk, hogy egyszerre több munkát végezzünk el.” – magyarázta a Microsoft, ami a dekompressziós műveleteket a processzorról a videokártyára helyezte. Így sikerült végül 3-szoros gyorsítást elérni, és mivel a CPU is jelentősen tehermentesült, a vállalat szerint az más játékfolyamatokra lesz használható.

A képen bal oldalon a GPU dekompresszió, míg jobb oldalon a hagyományos CPU-s folyamat látható. A GPU 0,8 másodperc alatt töltötte be a demót, míg a processzor ugyanazt 2,36 másodperc alatt végezte el:

Avocados are dancing. GPU with GDeflate (left) loading in 0.8 seconds vs CPU with Zlib (right) loading in 2.36 seconds

A Microsoft DirectStorage-technológiája soha nem tapasztalt gyorsaságot hoz a PC-s játékosoknak, az elterjedésére azonban még várnunk kell egy kicsit. A fejlesztők bokros teendőik mellett nehezen szorítanak időt a visszamenőleges frissítgetésekre, így bizonyosan bele fog teli, mire eljutnak ide is. A legnagyobb esély a DS elterjedésére az újonnan megjelenő játékokkal van, de mint említettem, az első ilyet is jócskán elhalasztották.

Remélhetőleg viszont 2023-ban már egyre több cím kezdi el felfedezni a DS-ben rejlő lehetőségeket, aminek legnagyobb nyertesei természetesen a játékosok lesznek. A játékgyorsító technológiának köszönhetően ugyanis nemcsak a töltőképernyőktől búcsúzhatunk el, de a játékok is sokkal kevesebb helyet foglalnak, mint korábban bármikor.

via – Microsoft

Ezt is olvasd el:

Nálad mi fut? – Nevetségesen kevés gépre ment fel a Windows 11

 

×