Van még lejjebb?! - Így alakultak a videókártyák árai augusztus első felében
Biztatóan indulhatunk neki az ősznek.
Biztatóan indulhatunk neki az ősznek.
Biztatóan indulhatunk neki az ősznek.
Július elején pozitív hírek érkeztek a videókártyák árcsökkenésével kapcsolatban. A kínai belpiac gyakorlatilag összeomlott, jóval a gyártó által javasolt árak alatt kell értékesíteni az új példányokat is, a használt egységekről nem is beszélve. Európában és Amerikában nem ennyire drasztikus a helyzet, de folyamatosan kedvezőbb árcédulákat olvashattunk le az eddig hónapok során.
A TechSpot csapata ezúttal ismét megvizsgálta az árakat, a Newegg weboldalának segítségével. 2021 márciusa óta figyelik ilyen szempontból is az árak alakulását, így szépen követhető a trendek alakulása. Az amerikai árak nem feltétlenül felelnek meg az európainak, ám az arányuk hasonló szokott lenni, így ez sem jelenthet problémát. Hazánk helyzetét némileg megnehezíti a jelenlegi euró és dollárárfolyam, ám szerencsére Magyarországon is egyre barátibb áron vehetünk videókártyákat.
Nézzük is, hogy miként alakultak a videókártyák árai augusztus első felében!
Jól leolvasható, hogy a téli időszakban volt egy enyhe emelkedés, ám azóta gyakorlatilag minden Nvidia kártya ára szépen lassan csökken. Minél drágább egy VGA, annál látványosabb a zuhanás, elég csak az RTX 3090 vonalára ránézni. Április óta is szépen faragták a viszonteladók árcédulákat, nézzük is az elmúlt három hónap számait.
MSRP | Ár – Június | Ár – Július | Ár – Augusztus | Aktuális árinfláció | Július és Augusztus különbség | |
---|---|---|---|---|---|---|
GeForce RTX 3090 Ti | $2,000 | $1,650 | $1,470 | $1,350 | -33% | -8% |
GeForce RTX 3090 | $1,500 | $1,600 | $1,270 | $1,220 | -19% | -4% |
GeForce RTX 3080 Ti | $1,200 | $1,000 | $930 | $870 | -28% | -6% |
GeForce RTX 3080 12GB | n/a | $870 | $740 | $750 | n/a | 1% |
GeForce RTX 3080 10GB | $700 | $770 | $820 | $730 | 4% | -11% |
GeForce RTX 3070 Ti | $600 | $680 | $670 | $620 | 3% | -7% |
GeForce RTX 3070 | $500 | $580 | $530 | $520 | 4% | -2% |
GeForce RTX 3060 Ti | $400 | $500 | $470 | $450 | 13% | -4% |
GeForce RTX 3060 | $330 | $380 | $410 | $380 | 15% | -7% |
GeForce RTX 3050 | $250 | $330 | $330 | $310 | 24% | -6% |
Átlag: | -2% | -6% |
Két fontos dolgot tudunk leolvasni a táblázatról. Az egyik, hogy az árcsökkenés augusztusban sem állt le, továbbra is szépen faragnak az árcédulákból. Jól látható azonban, hogy az alsóbb kategóriák példányai még nem érték el az MSRP árat, miközben a flagship példányok már alá is mentek a javasolt összegnek. Remélhetőleg szeptemberre ezen a téren is komoly változások köszöntenek majd be.
Az AMD-nél nincs szó (fél)hivatalos árvágásról, mint az Nvidia kártyák esetében, de a trend itt is azonos. Sőt, rengeteg esetben már hazánkban is az MSRP ár alatt vásárolhatunk meg néhány kártyát, a használtpiacról nem is beszélve. Nézzük is, hogy ez meglátszódik-e az Newegges árakon.
MSRP | Ár – Június | Ár – Július | Ár – Augusztus | Aktuális árinfláció | Július és Augusztus különbség | |
---|---|---|---|---|---|---|
Radeon 6950 XT | $1,100 | $1,100 | $1,020 | $1,000 | -9% | -2% |
Radeon 6900 XT | $1,000 | $880 | $850 | $700 | -30% | -18% |
Radeon 6800 XT | $650 | $770 | $690 | $640 | -2% | -7% |
Radeon 6800 | $580 | $700 | $600 | $600 | 3% | 0% |
Radeon 6750 XT | $550 | $540 | $515 | $470 | -15% | -9% |
Radeon 6700 XT | $480 | $470 | $430 | $395 | -18% | -8% |
Radeon 6650 XT | $400 | $380 | $350 | $340 | -15% | -3% |
Radeon 6600 XT | $380 | $360 | $320 | $300 | -21% | -6% |
Radeon 6600 | $330 | $300 | $260 | $250 | -24% | -4% |
Radeon 6500 XT | $200 | $180 | $175 | $170 | -15% | -3% |
Radeon 6400 | $160 | $160 | $135 | $135 | -16% | 0% |
Average | -15% | -6% |
A számok is azt mutatják, hogy AMD oldalról valóban kedvezőbben alakultak az árak. A felsőkategóriában is már egyre nagyobb zuhanásokat olvashatunk le, ám a flagship modellek árai nem estek annyit, mint a zöld óriásnál. Ennek ellenére az AMD árcsökkentése felhasználói oldalról barátságosabb lehet, hiszen az alsóbb modellek már az ajánlott ár alá zuhantak, így a budget kategória abszolút nyertesei lehetnek.
A fenti grafikonokból és táblázatokból úgy tűnik, hogy augusztusban sem szakad meg a csökkenő trend, hazai árak is hasonló arányban alakulnak, ám a szokásos “USA vs. EU” felár mellett Magyarországon a nem túl kedvező euróárfolyam is beleszól a történetbe. Ennek ellenére jelenleg RTX 3070-eket is vásárolhatunk már 190-200 ezer forint környékén használtan, pár hónapja ezt az ársávot még egyértelműen a két kategóriával gyengébb 3060 uralta. Újonnan mélyebben a zsebünkbe kell nyúlni, de már 220 ezer forint környékén találhatunk 3060 Ti-t, többek között a Leet Webshopjában is. Remélhetőleg az ősz első felében is kedvezően alakulnak akár az új, akár a használtpiaci árak.
Nem kell dedikált VGA? – Brutális ugrásra készül az Intel 14. generációja