A Riot Games ismételten mesterművet adott ki a kezei közül.

Az elmúlt pár napban nem lustálkodott a Riot Games / Valorant marketing csapata, hiszen folyamatosan ontották magukból az izgalmas tartalmakat. Nem véletlenül, szerdán végre elstartol a játék ötödik Episode-ja, mely több újdonságot is magával hoz majd. Az új, Pearl névre hallgató pálya mellett bővül a Valorant egy új ranggal is, ahogy az sem okozhat már meglepetést, hogy Splittel nem találkozunk Unrated és Ranked playlisteken.

A fejlesztők már múlt héten belengették, hogy hétfő este kapunk egy több perces Cinematic videót, melyben többet is megtudhatunk az újdonságról. Ez nem feltétlenül olyan módon valósult meg, ahogy azt a játékosok megálmodták, ám egy igazi műalkotást hoztak létre a Riot Games animátorai.

Nézzük is a Shattered Cinematic videót!

 

A videó három főszereplője Killjoy, Reyna és Neon. A jelenlegi szezon hátteréből ismerős háromszög alakú portálon keresztül érkeznek meg az új pálya helyszínére, mely az Omega Earth nevet viseli. Az eddigi térképek mindegyike az Alpha Earth-ön kapott helyet, ám Pearlt már az alternatív Földön találhatjuk majd meg. A Fracture pályán létrehozott Everett-Linde kutatóbázis az összekötő kapocs a két világ között, ám a mindennapi játékosokra természetesen mindez nem lesz semmilyen hatással, csupán a játék történetét színesíti.

A frissítés várhatóan szerda délelőtt 9 órakor érhet véget az európai régióban, az újdonságok teljes listáját >ide< kattintva érheted el. 

Egy korszak zárul le – Eladják a legendás Citromail levelezőt

https://leet.hu/shop/newmerch/

blank

Stranger Things bögre - ABCDEF2990Kosárba

Stranger Things kulcstartó - Stuck in the UpSide Down1490Kosárba

Jurassic Park Vizes Palack Kulacs Fém (WTRBJP01)7990Kosárba

Jurassic Park hőváltós bögre 300ml3990Kosárba

Peaky Blinders Bögre (MUGVPB01)3990Kosárba

Jurassic Park dombornyomott bögre5490Kosárba

Peaky Blinders bögre - By order of the Peaky Blinders2990Kosárba

Jurassic Park Bögre Mr.DNA (MUGVJP01)4990Kosárba

Stranger Things bögre - Upside Down4990Kosárba

The Boys bögre - Dont be a c*nt2990Kosárba

Stranger Things bögre - Friends dont lie2990Kosárba

The Boys bögre - Butcher2990Kosárba

Stranger Things bögre - fehér3990Kosárba

Jurassic Park - Utazó bögre4990Kosárba

The Boys bögre - Homelander2990Kosárba

Stranger Things bögre - fekete3990Kosárba

Peaky Blinders bögre - Thomas Shelby2990Kosárba

The Boys bögre - F**k Supes2990Kosárba

Peaky Blinders Flaska (HFLKPB01)5990Kosárba

Peaky Blinders bögre - Birmingham2990Kosárba

Kiemelt ajánlatok

Tovább a shopba

Strong 4G LTE Router 300 (4GROUTER300)

25 990 Ft

Kosárba

25 990 Ft
blank

4G LTE Router 300 4G LTE Router 300 Ossza meg 4G LTE Internet kapcsolatát, bárhol bármely eszközével! Túlterhelt vagy lassú… tovább »

25 990 Ft

Kosárba

- 4G LTE internet kapcsolatát bárhol - Helyezze be a SIM kártyáját, és azonnal élvezheti az internet kapcsolatot, akár 150 Mbit/s sebességgel - 2db SIM kártya adapter (A SIM-kártya nincs benne) - Internet kapcsolat bármely Wi-Fi eszközével akár 300 Mbit/s sebességgel - 2db leszerelhető külső antenna a jobb 4G LTE teljesítményért - 4x Ethernet LAN port a vezetékes csatlakozáshoz az internetre

Strong 4G LTE Router 300M (4GROUTER300M)

22 990 Ft

Kosárba

22 990 Ft
blank

Strong 4G LTE Router 300M     Ossza meg 4G LTE Internet kapcsolatát, bárhol bármely eszközével! Túlterhelt vagy lassú internet… tovább »

22 990 Ft

Kosárba

- Ossza meg a 4G LTE internet kapcsolatát bárhol, bármelyik vezetékes vagy Wi-Fi eszközével - Rendkívül kompakt és elegáns kialakítás - Akár további beállítások nélkül is használhatja: Csak helyezze be a SIM kártyáját, és azonnal élvezheti az internet kapcsolatot, akár 150 Mbit/s sebességgel - Szolgáltató független termék, hogy mindig kihasználhassa a szolgáltatók legjobb ajánlatait. - 1x Nano-mikro SIM-kártya adapter bármilyen típusú SIM-kártyához - 1x Ethernet port bármilyen vezetékes eszköz internethez történő csatlakoztatásához - 2x levehető külső antenna SMA csatlakozókkal a jobb 4G LTE teljesítmény érdekében - Ossza meg az internet kapcsolatát bármely Wi-Fi eszközével akár 300 Mbit/s sebességgel

Kacsolódó cikkek

×
blank