Életmód

Elon Musk: Egyes felhasználóknak fizetőssé válhat a Twitter

Amennyiben semmi nem áll az útjába, úgy egy 44 milliárd dolláros üzletnek köszönhetően Elon Musk átveszi a Twitter irányítását. A milliárdos azt már többször kijelentette, hogy alapvetően nem elégedett a platform működésével. Szeretné ugyanis, ha a Twitterről eltűnnének a kamuprofilok, ha alapvető lenne a szólásszabadság, és hogy a közösségi oldal még jövedelmezőbb legyen. Így az elmúlt időszakban több tervet is felvázolt. Az egyik például az volt, hogy a Twitter bejegyzések külső oldalon történő beágyazása lenne fizetős. Most pedig:

Elon Musk szerint lesznek olyan felhasználók, akik a zsebbe kell nyúlni a Twitter használatáért.

Persze nem kell arra számítani, hogy nekünk, egyszerű felhasználóknak kelljen fizetni, ugyanakkor még így is lehetnek olyanok, akik felháborítónak tarthatják az ötletet. Eszerint a jövőben a magánszemélyeknek nem, de a cégeknek, vállalkozásoknak és kormányzati szerveknek fizetniük kéne egy kisebb összeget. Természetesen azért, mert a cégek, kormányzati felhasználók számára a Twitter különösen fontos reklámplatform lehet, főleg az Egyesült Államokban.

Ez persze egyelőre csak egy ötlet, szóval egyáltalán nem biztos, hogy bevezetik. Elon Musk az elmúlt időszakban rengeteg ötlettel bombázta az embereket, köztük van néhány igen vicces is, szóval nem lehet tudni, hogy mit gondol komolyan és mit nem. Mindenesetre ha az üzlet sikeresen lezárul, a Twitter alapos átalakuláson megy majd keresztül.

Ezt láttad már?

 

DV

Korábbi cikkek

Megjelent egy remek Csillagkapu-játék a Steamen, amit ingyen kipróbálhatsz

Bódi Dániel 2024.02.04. - Hiába adja magát a Csillagkapu hatalmas univerzuma, a játékfejlesztők nem különösebben…

6 óra telt el azóta...

Ezzel a Warzone fegyverrel apríts a Season 1 utolsó napjaiban

2024.02.04. - A Warzone és Modern Warfare III második közös szezonja február 7-én érkezik a…

7 óra telt el azóta...

Mostantól gyerekjáték lesz feltelepíteni a Windows nyílt forrású klónját

2024.02.04. - A ReactOS egy nyílt forrású projekt, melynek célja, hogy egy mikrokernel alapú, a Windows NT, Windows 2000 és  XP alkalmazásaival és drivereivel kompatibilis operációs…

7 óra telt el azóta...

Korábban jöhet a legígéretesebb Star Wars-játék valaha, mint gondolnád

Bódi Dániel 2023.02.04. - A Star Wars Outlaws nem csak az utóbbi, hanem úgy en…

8 óra telt el azóta...

Majdnem kivették a Counter-Strike 2 alap funkcióját a fejlesztés során

2024.02.04. - A 2023-as év hatalmas vízválasztó volt a Counter-Strike széria életében. A CS:GO 2012-es…

8 óra telt el azóta...

Tényleg teljesen hangtalan Nvidia kártyával készül az egyik gyártó

2024.02.04. - Az Nvidia mostanra végzett a januári kiszórással. Az elmúlt időszakban megérkezett az RTX…

8 óra telt el azóta...