Gaming

Ide már a Microsoft is kevés – Már New York City is beperelte az Activision Blizzardot

Az Activision Blizzard körüli pereskedések úgy tűnik, hogy a Microsoft felvásárlásával sem ülnek el, sőt, voltaképp újabb támadási felületet adtak a sértettek számára, hogy egy újabb színtéren szorongassák meg az elmúlt évek legvitatottabb játékipari vállalatát.

Ezúttal New York város tisztviselői, a New York City Employees’ Retirement System (a város tűzoltóinak, rendőreinek és tanárainak nyugdíjalapja) április 26-án Delaware államban perelték be a kiadót, egészen konkrétan Bobby Kotick személye miatt. Az ügyben érintett részvényes felperesek azzal vádolják Kotickot, hogy csak azért állapodott meg a Microsofttal a felvásárlásról,

hogy ő és az igazgatótanács „teljes mértékben kibújhasson a felelősség és a számonkérés alól” a vállalatnál történt szexuális visszaélések és nemi diszkrimináció miatt.

Bobby Kotick

„A Microsoft-üzletnek köszönhetően Kotick teljesen megmenekülhet a felelősség és az elszámoltathatóság elől, ehelyett a fúzió lezárása után is vezető beosztásban fog tevékenykedni. Ami még rosszabb, hogy a bizalmi kötelesség megszegéséért való potenciális felelőssége ellenére az igazgatótanács megengedte, hogy Kotick maga tárgyaljon a Microsofttal az ügyletről. Az igazgatótanács döntése, hogy Kotickra bízta a tárgyalási folyamatot, megbocsáthatatlan azon további okból is, hogy Kotick személyesen jelentős anyagi előnyökhöz jut, amelyek értéke nincs közvetlenül összhangban az egyesülési árral.” – olvasható a benyújtott panaszban.

New York City azt állítja, hogy a 68,7 milliárd dolláros Microsoft-üzlet, amelyet részvényenként 95 dollárra értékeltek, alulértékeli a vállalatot, amellyel közel ezen az áron kereskedtek, mielőtt a kaliforniai Fair Employment and Housing Department tavaly nyáron beperelte, és pereskedési hullámot indított. A New York-i felperesek hozzáférést követelnek a vállalat különböző dokumentumaihoz, beleértve a folyamatban lévő felvásárlással kapcsolatos dokumentumokat és az Activision által az értékesítési tárgyalásokról szóló beadványokban említett öt másik lehetséges vevő részleteit.

Külön érdekesség, hogy a panaszban azt is külön megemlítik, hogy ha Kotick teljesíti a munkahelyi kultúra megváltoztatására vonatkozó célkitűzéseket, akkor 22 millió dolláros bónusszal is jutalmazhatják. Ha pedig a Microsoft és az Activision Blizzard 2023-ban végleg egyesül, akkor nemcsak, hogy nem lesz felelősségre vonva, de Kotick akár 520 millió dolláros jutalékot is kaphat. Ezt pedig sokan azért sem nézik jó szemmel, mert néhány korábbi vád szerint a CEO mindvégig tudott a cégen belüli súlyos problémákról, melyeket eltussolásában ő is aktívan részt vett.

via – CNN Business, Engadget, Axios

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Különös, de pont a Terminátor 1 forgatása előtt gyilkolt először embert egy robot

Bódi Dániel 2023.08.24. - Nagyjából az ipari forradalom idején foganhatott meg az emberben a robotoktól…

41 perc telt el azóta...

Álomszerű streaming bundle: egy csomagba kerülhet a Netflix és a Max

Gábor János 2024.02.25. - Keresztszolgáltatásokat hozna a létre a jelenleg külön-külön alkalmazásokban elérhető streaming platformokból…

42 perc telt el azóta...

Mutatjuk a történelem leghányadékabb videojátékos mörcseit

RP 2022. 08. 08. - Az elmúlt évtizedekben a filmes és zenekaros tárgyak mellett bizony…

2 óra telt el azóta...

Az Apple megoldotta: totálisan feltörhetetlen lesz az iMessage

Gábor János 2024.02.25. - Az Apple Blogban leírt új fejlesztés, az ún. PQ3 (poszt-kvantum 3)…

2 óra telt el azóta...

Egy magyar művész Legóból alkotja újra a kedvenc filmjeink ikonikus jeleneteit

Bódi Dániel 2022. 08. 09. - Az interneten bóklászva elég sok menő dologba belefuthat az…

3 óra telt el azóta...

Vigyázz: ez az újfajta támadás akár le is olvaszthatja a telefonodat!

Gábor János 2024.02.25. - A vezeték nélküli töltés egyre népszerűbb töltési megoldás a hordozható elektronikai…

3 óra telt el azóta...