Tech/Tudomány

Tényleg teljesen hangtalan Nvidia kártyával készül az egyik gyártó

2024.02.04. – Az Nvidia mostanra végzett a januári kiszórással. Az elmúlt időszakban megérkezett az RTX 4090D, az RTX 4070 Super, az RTX 4070 Ti Super és az RTX 4080 Super is a boltok polcaira. Egy mindenképp közös volt ezekben a kártyákban. Ez pedig nem más, mint hogy legjobb esetben is a középkategória tetejét és a felső kategóriát bővítették, a budget gamereket kihagyták a buliból. Sőt, az AMD frissen leleplezett RX 7600 XT kártyáját is inkább a középkategória aljába lehetne sorolni, mintsem az alsó kategóriába.

Az azonban már mostanra biztosra vehetjük, hogy az RTX 3050 új változatára sem kell olyan sokat várni. Az eredeti változat veszélyezteti az RTX 4060 eladásait, így az Nvidia jelentősen megnyirbálná az erejét. Sőt, ha ez nem lenne elég, akkor bizony még a GTX 1650 és GTX 1630 kivezetésére is érdemes lehet készülni. Ez azt jelenti, hogy a budget/alsó kategóriára egyedül a több szinten gyengített RTX 3050 marad majd, ennek minden előnyével és hátrányával együtt. Úgy tűnik, hogy a Palit igazán ötletes módon használná ki a barátságosabb fogyasztást.

Teljesen hangtalan Nvidia RTX 3050 is érkezik

Az Ausztriában már felbukkant, 8 GB helyett 6 GB memóriával gazdálkodó RTX 3050 kiváló alany lehet egy kis kísérletezésre. A kártya nem csak VRAM szinten szenvedi meg a visszalépést. A CUDA magok száma is 2560-ról 2304-re csökken, ahogy bizony az órajelek is jóval visszafogottabbak lehetnek majd. Egyetlen egy előnye lesz azonban ezeknek a limitációknak, az RTX 3050 6 GB-os változata tápkábel nélkül is beéri majd, elegendő a kártya számára a PCIe slotból kiosztható 75 watt. A Palit pedig ebben lát nagy potenciált.

Palit KalmX Nvidia RTX 3050

Már január elején is felmerült, hogy egy teljesen passzív kártyával lépnének piacra. A KalmX széria korábban az GTX 1650 szériánál tűnt fel. Különlegessége, hogy a cég nem használ ventilátort a hűtéshez, egyetlen nagy és passzív hűtőborda látja el a feladatot, a levegő szállításáért pedig a házban található ventilátorok felelnek. Azaz teljesen hangtalan a kártya működése. Február első napjaiban aztán már a cég hivatalos weboldalán is felbukkant a KalmX RTX 3050, így kétség sem fér hozzá, hogy hamarosan a boltok polcaira is megérkezhetBudget gaming PC-k mellett média PC-kben is remek szolgálatot tehet majd a videokártya. A február elején debütált kártya az első pletykák alapján a korábbi GTX 1650-nél erősebb lehet, ám az eredeti változathoz képest 20%-kal lassabb.

Forrás: Videocardz

Becsődölhet a Palworld?

Arpi

Korábbi cikkek

Hihetetlen, de sikerült elindítani a Red Dead Redemption 2-t egy mobilon

Bódi Dániel 2024.04.05. - A Red Dead Redemption 2 nem csak 2018, hanem az előző…

4 óra telt el azóta...

Unreal Engine 5-ben születik újjá a legendás PS1-es Toy Story 2 játék

Bódi Dániel 2024.04.05. - Manapság már kevésbé, de az ezredforduló tájékán (előtte is, utána is)…

4 óra telt el azóta...

Ez már mennyiség: 136 film és 5 sorozat került fel csendben a SkyShowtime-ra

Bódi Dániel 2024.04.05. - Audrey Hepburn, Al Pacino, Brendan Fraser, Eddie Murphy, Dwayne Johnson, Leonardo…

8 óra telt el azóta...

Jönnek az Apple otthoni robotjai? Akár kettő is lehet – ezt tudjuk eddig

Gábor János 2024.04.05. - Az Apple abban reménykedik, hogy „a következő nagy dobása” egy otthoni…

8 óra telt el azóta...

Igazán megéri elindítanod a mobilos Warzone-t, ütős ajándékok várnak

2024.04.05. – A Call of Duty március 21-én egy újabb címmel bővült. A Warzone Mobile…

8 óra telt el azóta...

9 addiktív, mégis elhanyagolt sorozat a Netflixen, amit látnod kell!

Gábor János 2024.04.05. - Ezek a Netflix sorozatok a lebilincselő narratívájukkal és egyedi bájukkal olyanok,…

9 óra telt el azóta...