CS2

Majdnem kivették a Counter-Strike 2 alap funkcióját a fejlesztés során

2024.02.04. – A 2023-as év hatalmas vízválasztó volt a Counter-Strike széria életében. A CS:GO 2012-es debütálása után eljött az idő, hogy ismét szintet lépjen a CS. A fejlesztők 2023 márciusában leplezték le, hogy valóban készül az évek óta pletykált Source 2 változat. Már az első napokban kipróbálhatta néhány szerencsés az átalakított klienst, később pedig az aktív játékosok is becsatlakozhattak. A Valve folyamatosan figyelte a felhasználók visszajelzéseit, sőt, dedikált e-mail fiókot is szenteltek ennek. A publikus teszteket azonban megelőzték zárt véleményezések is.

A Valve a hivatalos leleplezés előtt több alkalommal is egyeztetett profi játékosokkal, tartalomgyártókkal, szakértőkkel. Nagy eséllyel az ilyen eseményeken elhangzott információk nagyban befolyásolták a Counter-Strike 2 mostani tulajdonságait és újításait. Ezekről a zárt tesztekről sajnos nem sokat tudni, hiszen titoktartási szerződés köti a résztvevők kezét, egyedül abban lehetünk biztosak, hogy megtörténtek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egy-egy információmorzsát ne lehetne elhinteni arról, hogy milyen témákban is történtek ezek a nem publikus beszélgetések.

A fejlesztők majdnem kivették a Counter-Strike 2 legtöbbet használt funkcióját?

A fenti videó főszereplője Jason „moses” O’Toole, akit leginkább a Counter-Strike: Global Offensive közvetítéseiből ismerhetnek a rajongók. Ezen kívül azonban részletes játéktapasztalattal is rendelkezik, hiszen fél-profi szinten űzte a CS:GO-t, illetve egy ideig a Team Liquid edzője is volt. Ezúttal neki köszönhetően tudhattunk meg információkat arról, hogy milyen szintű beszélgetések zajlottak ezen a zárt teszteken.

A Valve munkatársai az egyik ilyen alkalommal megkérdezték a résztvevőket, hogy mit szólnának ahhoz, ha a konzolt eltávolítanák a játékból. Sokat elárul, hogy a szobában síri csend uralkodott a kérdés után, senki sem mert érdemben megszólalni, csak egymásra néztek némán a kiválasztottak. Ez végül szerencsére jelzés értékű volt a Valve számára is és így bizony CS2-ben is elérhető a Console. Aki egy kicsit is komolyabb szinten játszik a Counter-Strike szériával, jól tudja, hogy a játékosok egyik legjobb barátja ez a funkció. A konzol segítségével pillanatok alatt, egyszerű parancsok segítségével irányítható, alakítható a játék. Nagy hiba lett volna kivenni, szomorú, hogy egyáltalán felmerült ez a lehetőség.

Továbbra sem hibátlan a játék:

Arpi

Korábbi cikkek

Nem minden a számozás: ezt az AMD 3D V-Cache processzort ne válaszd

2024.04.05. – Manapság az AMD és az Intel teljesen más utat jár be, ha a…

16 perc telt el azóta...

899 forintért adnak 12 egészen remek játékot – köztük egy Falloutot

Bódi Dániel 2024.04.05. - Az Amazon Prime Magyarországon az egyik legjobb üzlet! 899 forintért ugyanis…

32 perc telt el azóta...

Több FPS-t ígér az Nvidia a Warzone Season 3-ban, ha letöltöd ezt a drivert

2024.04.05. - A Call of Duty Modern Warfare3-ban és a Warzone-ban általános probléma a teljesítmény…

46 perc telt el azóta...

Te le tudod verni AK-t League of Legends-ben? – Most megmutathatod!

2024.04.05. – Új év, új izgalmak, új lehetőségek és új kihívások. Az Unibet Magyarország Twitch…

3 óra telt el azóta...

Megújultak a Vodafone tarifacsomagok – nézd, mennyiért és mit kapsz

Gábor János 2024.04.05. - Mobiltelefon függvényében már a legkisebb tarifacsomagtól elérhető a magyarországi Vodafone hálózaton…

4 óra telt el azóta...

Ez egy hordozható PlayStation 1, ami egy kontrollerből készült

2024.04.05. - A 90-es években óriási dolog volt, ha volt otthon vagy a haveroknál egy…

5 óra telt el azóta...