A Microsoft arra kér néhány Windows 11 felhasználót, hogy töröljék a legújabb Windows 11-es – előnézeti – frissítést, mert nagyon úgy tűnik, hogy sokkal több kárt okoz, mint amennyit javítani hivatott.
A probléma állítólag csak a Windows 11 21H2-es verzióját érinti, és amelyekre a KB5012643-as csomag a napokban feltelepült. A vállalat szerint a frissítés után bizonyos .NET Framework 3.5-öt használó alkalmazások nem működnek megfelelően, vagy egyszerűen csak nem nyílnak meg. Az érintett alkalmazások olyan opcionális komponenseket használnak, mint a Windows Workflow (WWF) és a Windows Communication Foundation (WCF).
De nem ez az egyetlen probléma a KB5012643-as frissítéssel. A települést követően néhány Windows-alkalmazás sem működik rendeltetésszerűen, mint például a a Fájlkezelő, a Start menü és a Feladatsáv, melyek teljesen instabillá válnak a Biztonságos módban történő futtatás során. A vállalat emellett egy másik problémára is rámutatott, amely a hálózat nélküli csökkentett módban a képernyő villódzásához vezetett.
A Microsoft az érintett felhasználóknak azt javasolja, hogy töröljék le a KB5012643 frissítést, ez pedig elméletben – a következő update-ig – megoldja a problémákat. Ezt a számítógép rendszerbeállításaiban található Windows Update Settings (Windows frissítési beállítások) menüpont alatt lehet megtenni.
Ha ez valamiért nem lehetséges, akkor a másik megoldás a .NET Framework 3.5 és a Windows Communication Foundation újraaktiválása lehet a Windows-szolgáltatásokban, amely a vezérlőpulton keresztül érhető el. Ez egy átlagfelhasználó számára talán bonyolultabb feladat lesz, ezért a redmondiak egy útmutatót is mellékeltek hozzá.
via – PCGamer, Bleeping Computer
Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…
Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…
Bódi Dániel 2023.07.03. - "A támadásokat a B-gomb lenyomásával kerülheted el. Ne felejtsd, a HP-potion…
RP 2023.07.05. - A videókártyáknál manapság GDDR6 és GDDR6X memóriákkal találkozhatunk, ha végigolvassuk a gyártói…
Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…
Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…