A Tencent lépése nyomán a nyugati játékosok ujjongásban törhetnek ki, a kínaiak viszont újfent nagy bajba kerültek.

Az online játékos világban mára már teljesen általános problémává váltak az orosz, illetve kínai csalók különösen nagy száma, amellyel eddig valamiért egyik nagyobb vállalat sem tudott mit kezdeni. Most úgy tűnik, hogy a kínai kommunista kormány kedvétől függő helyi vállalatok fogják megoldani ezt a problémát, sajnos igen drasztikus módszerekkel.

Az utóbbi időben a kínai vezetés egyre keményebben próbálja visszaszorítani a fiatalok képernyő előtt töltött idejét, melyek jelentős részét természetesen a videojátékok tesznek ki. Tavaly nyáron például egy olyan rendelkezést hoztak, amelyben heti 3 órában állapították meg a 18 éven aluliak játékidejét, a kínai cégeket pedig elég kemény eszközökkel kényszerítik ennek a betartására. De ez csak egy azon intézkedések sokasága közül, melyek a játékipart érintették Kínában.

A szigorú szabályozások miatt hónapokig alig, vagy egyáltalán nem jelent meg Kínában videojáték, amely hatására több mint 14.000 fejlesztőstúdiót zártak be. Ezt egyébként a napokban változott meg, és 45 új megjelenést engedélyeztek, melyek nagy része hazai fejlesztés, vagyis szigorúan szűrt, ellenőrzött.

A világ egyik legbefolyásosabb játékipari szereplője, a kínai illetőségű Tencent kénytelen megfelelni ennek a nyomásnak, ezért például egy olyan arcfelismerő rendszert fejlesztettek ki, amely képes megállapítani a játékos pontos korát. Most a vállalat azzal állt elő, hogy végleg leállít egy olyan szolgáltatást, amely lehetővé tette a kínai játékosok számára, hogy hozzáférjenek a külföldi platformokhoz.

Ez a Tencent 2018-ban indított hálózatgyorsító szolgáltatása, amely amellett, hogy megnöveli a felhasználók internetsebességét, azt is lehetővé tette, hogy a játékosok olyan címekkel játszhassanak, amelyeket a lassú internet miatt nem tudnak, vagy nem engedélyezett, esetleg kifejezetten tiltott a kínai kormány. Sok más mellett ilyen például a GTA V vagy az Animal Crossing.

Ez május 31-én megváltozik, ugyanis a vállalat egy olyan frissítést ad ki, amely teljesen elvágja a trükköző játékosokat ettől a lehetőségtől is.

A vállalat érthető módon nem különösebben részletezte a miérteket és a mikénteket, az azonban biztos, hogy az összes kínai partnert, úgy a NetEase-t is érinteni fogja a változás. Ez pedig azt jelenti, hogy az online játékokban ezután egyáltalán nem, de minimum alig fogunk találkozni kínai játékosokkal, akik a nyugati szervereken futó játékokat – mint például a Fortnite vagy a Call of Duty – csak ezekkel a szolgáltatásokkal voltak képesek elérni.

via – Reuters, Gameindustry

Egy bizarr japán anime főcíme lett Jolly legendás Bulikirály száma

 

https://leet.hu/husvet/

×