Egy veszélyes hiba miatt az amerikai hatóságok minden 2017 és 2022 között gyártott Tesla járgányra vonatkozó vizsgálatot indítottak.

A Tesla egyik legutóbbi szoftverfrissítése után egészen furcsa, de annál jelentősen veszélyesebb hibát kezdett produkálni. Néhány Tesla-tulajdonos ugyanis a közösségi médiában hívta fel a vállalat és az emberek figyelmét arra, hogy a fedélzeti számítógép játékait akár menet közben is lehet játszani.

Ez persze különösen veszélyes mutatvány, amire már az amerikai Nemzeti Közúti Biztonsági Hatóság is felfigyelt, ami a napokban megerősítette, hogy hivatalos vizsgálatot indított a Tesla „Passenger Play” funkciójával kapcsolatban. A Gizmondo szerint a vizsgálat minden 2017 és 2022 között gyártott autót, összesen 580.000 járművet érint, és a kifejezetten veszélyes, a sofőr figyelmét potenciálisan elterelő lehetőségeket és funkciókat fogják ellenőrizni.

A Tesla és Elon Musk lába alatt egyébként is forró a talaj, hiszen korábban az Autopilottal összefüggésbe hozható balesetek miatt is vizsgálatot indítottak ellenük, de már a szórakoztatási lehetőségek autóba való építése is szembemegy az amerikai Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatal szabályaival. Ez ellen pedig már a vállalat mérnökei is felszólaltak.

A játékok és a filmnézés lehetőségét ugyanis csak a a 4. vagy annál magasabb szintű teljes önvezető rendszerekben lehet engedélyezni, amivel a Tesla még a saját bevallása szerint sem rendelkezik.

Egy Autopilot módban közlekedő Teslában szülte meg a gyermekét egy nő

 

https://leet.hu/xmas/

×