Tech/Tudomány

Ezzel az ultramenő repülő motorral mentenének életeket Japánban

Ugyan már legalább 150 éve vizionálják a repülő autók és motorok eljövetelét és térhódítását, valamiért a hétköznapi közlekedés azóta sem tevődött át a földről a levegőbe.

Ennek nyilván számos oka van, például az általános légi közlekedés infrastruktúráját nehéz volna kialakítani, de minimum fokozott kontroll alatt kellene tartani, meg hát a technológia sem tart még feltétlenül ott, hogy ez gond nélkül megoldható legyen és cserébe még jó drága is.

Próbálkozók természetesen akadnak bőven. Nemrég például a magyar határ közelében teszteltek egy repülésre képes hibridautót, de Zöld Manó-szerű légdeszkákkal ijesztgetik néha a New York-i lakosokat is, most pedig Japánból érkezett egy sci-fi-be illő szerkezet.

Íme az XTurismo, a repülő motor

Az A.L.I. Technologies drónos startup fejlesztette XTurismo Limited Edition-re nevezett hoverbike sem valószínű, hogy meg fogja hódítani Tokió utcáit, ugyanis rendkívül drága, 680.000 dollárnak, potom 213 millió forintnak megfelelő japán jent kérnek el érte, de nem is nagyon van engedélyezve az ezzel való repkedés.

Ez persze nem azt jelenti, hogy nem fogják hasznát venni, legalábbis azt tervezik, hogy egyértelmű szórakoztatási célok mellett mentőalakulatokat látnak el velük, hogy ezekkel menjenek a nehezen megközelíthető helyszínekre. Az XTurismo egyébként egy hagyományos és egy négy akkumulátoros motorral van felszerelve, és állítólag 40 percen keresztül képes 100 km/h-s sebességgel közlekedni.

 

via – Reuters

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Idén is sokan bevették: a legjobb nem csak gamer áprilisi tréfák 2024-ben

Gábor János 2024.04.02. - A magunk részéről nem éreztük fontosnak, hogy április 1-jén kamu hírekkel…

4 perc telt el azóta...

Egy elfeledett 90-es évekbeli FPS shooter most komoly frissítést kap

2024.04.02. - Doom, Half-Life, Quake. A 90-es évek mozgalmas évtized volt az FPS játékok tekintetében,…

44 perc telt el azóta...

Így nézd meg, hogy a Windows 10 / 11 hány pontot ad a gépedre

2024.04.02. –A legtöbb PC felhasználó örömszerzés céljából állítja össze az éppen aktuális számítógépet. Az emberekben azonban…

1 óra telt el azóta...

Nagyobb eséllyel lesz beteg, aki kocsma, vagy étterem mellett lakik

2024.04.02. - Mind tudjuk, hogy mennyire fontos az egészséges étkezés. Fontos, hogy minden, az egészséges…

2 óra telt el azóta...

Horrorjátékok is búcsúznak az Xbox Game Pass kínálatából áprilisban

2024.04.02. - Miközben minden Xbox Game Pass előfizető nagyon várja már az érkező játékok bejelentését,…

2 óra telt el azóta...

Legrosszabbkor merül a kontroller? Az Xbox megoldhatja a problémát

Gábor János 2024.04.02. - Te is rendszeresen úgy jársz, hogy várod a nap végét, amikor…

3 óra telt el azóta...