Tech/Tudomány

Nagyobb eséllyel lesz beteg, aki kocsma, vagy étterem mellett lakik

2024.04.02. – Mind tudjuk, hogy mennyire fontos az egészséges étkezés. Fontos, hogy minden, az egészséges élethez szükséges anyagot bevigyünk a szervezetünkbe, méghozzá rendszeresen. Attól, mert valaki egyszer-egyszer megeszik egy salátát, még nem lesz egészséges, ahhoz, hogy minden flottul menjen, egy jól bejáratott rendszerre van szükség. Ugyan ez visszafelé is érvényes, senki sem lesz beteg attól, ha időről időre magához vesz egy mekis hamburgert, vagy elmegy és esik egy jót egy stakehouseban. Minden ilyesmi belefér, ha a mértékeket betartja az ember. Az már persze más történet, hogy mi van akkor, ha minden másnap gyorséttermi menü kerül az asztalra…

Baj, ha közel egy étterem

A New Orleans-i Tulane Egyetem kutatói nemrégiben úgy döntöttek, hogy utána mennek pár étkezési szokásnak és megvizsgálják ezek egészségre kifejtett hatásukat. Vizsgálatuk során a brit Biobank adatait elemezték, miután ez egy óriási orvosbiológiai adatbázis és kutatási forrás, amely félmillió brit résztvevőtől származó genetikai, életmódbeli és egészségügyi információkat tartalmaz. A kutatók három kategóriájú helyszínnel mérték a résztvevők egészségtelen táplálkozásnak való kitettségét: kocsmák vagy bárok, éttermek vagy kávézók és gyorséttermek. A kitettséget az említett helyek közelsége (1 kilométeres körzetben vagy 15 perces sétatávolságon belüli lakóhely) és a sűrűség (a készételek száma az előre meghatározott 1 kilométeren belül) határozta meg. – írja a HVG.

Kíváncsiak voltak arra, hogy mi történik akkor, ha az előbb említett helyszínek közel vannak egy adott személy lakóhelyéhez. Elcsábulnak-e az illetők, s ennek a csábulatnak van-e egészségügyi visszhangja. Nos, mint kiderült nagyon is van, ami biztos vagyok benne, hogy sokakat meglep.

Azt találták, hogy azoknál, akik a legnagyobb sűrűségű készételeket kínáló helyek közelében élnek, összességében 16 százalékkal nagyobb a szívelégtelenség kockázata, mint azok esetében, akiknek nincs ilyen helyszín az otthonuk közelében. Azt is kiderítették, hogy a szívelégtelenség kockázata magasabb volt a főiskolai végzettséggel nem rendelkező résztvevők körében, valamint az olyan területeken, ahol nem volt a közelben sportolási lehetőség. A három típusú helyszín között viszonylag kicsi volt a különbség.

Ez tehát azt mutatja, hogy az emberek kényelmesen szeretnek élni, valószínűleg a mozgáshiányos életmóddal nem társul kifejezetten jól a készételeket kínáló helyek közelsége. Az pedig extra hab ezen a bizonyos tortán, ha a készételt kínáló hely egy gyorsétterem. Amit tehát a kutatásból érdemes leszűrni, hogy nagyon fontos az egészséges életmód, ami ebben az esetben mind az ételek minőségére, mind pedig a testmozgásra is értendő!

Ezt olvastad már?

Cloud

Korábbi cikkek

Horrorjátékok is búcsúznak az Xbox Game Pass kínálatából áprilisban

2024.04.02. - Miközben minden Xbox Game Pass előfizető nagyon várja már az érkező játékok bejelentését,…

5 perc telt el azóta...

Legrosszabbkor merül a kontroller? Az Xbox megoldhatja a problémát

Gábor János 2024.04.02. - Te is rendszeresen úgy jársz, hogy várod a nap végét, amikor…

1 óra telt el azóta...

Nem áprilisi tréfa volt a kacsákkal lövöldözős túlélőjáték, a Duckside

2024.04.02. - Nem is olyan rég még azért voltam megőrülve, mert kiderült, hogy tényleg készül…

2 óra telt el azóta...

Nagyot megy a horrorjáték, amiben videókat kell készítened a haverokról

Gábor János 2024.04.02. - Tízezrek ugrottak rá az első pillanatól a Steam új sikerjátékára, ami…

3 óra telt el azóta...

Mac-re is „letölthető” már a GTA 6, de nem ajánljuk senkinek!

2024.04.02. - Nem sokkal azután, hogy a Rockstar hivatalosan is bejelentette a GTA 6 megjelenését,…

4 óra telt el azóta...

Ennyiért vették meg az ajtót, amire DiCaprio már nem fért fel

Gábor János 2024.04.02. - A mozis kellékek nagyon kelendő portékák: amikor legendás tárgyak kerülnek kalapács…

5 óra telt el azóta...