Az egyik legnagyobb elektronikai termékeket árusító áruházlánc egy belsős kutatást végzett, amelyből kikörvonalazódhat a magyarok vásárlási szokása.

Az Euronics egy egészen érdekes, de nem reprezentatív belső felmérést készített a dolgozói körében arról, hogy mely szempontok szerint vásárolnak általában és termékspecifikusan elektronikai készülékeket – írta meg a Prím Hírek. Ez alapján pedig kiderült, hogy ugyan a magyar vásárlók árérzékenyek, de közel sem választanak megfontolatlanul.

Nyolc termékcsoportban kérdezték az embereket: hűtőszekrény, mosógép, szárítógép, laptop, háztartási kisgépek, szépségápolási termékek, mikrohullámúsütő és porszívó – a következő szempontokat vizsgálta: ár, márka, dizájn/szín, funkció, kiegészítő szolgáltatások (garancia, termékcsere lehetőség, biztosítás) és méret.

A felmérésben résztvevők számára – nem meglepő módon – az ár volt a legfontosabb szempont egy-egy eszköz kiválasztása során.

Ez jellemzően az összes vizsgált csoportban az élen végzett, azonban több helyen is előkerültek másodlagos szempontok is, mint például a hűtőszekrényeknél a méret, a mosógépeknél pedig a márka és a funkciók. Maga a márka átlagosan közepesen volt csak fontos, de meglepő módon még a dizájn, vagyis a termék kialakítása is kevésbé járul hozzá a végleges döntéshez. Az olyan szolgáltatások viszont, mint a garancia, biztosítás vagy a termékcsere majd minden esetben a legkevésbé fontos tényezőnek bizonyult.

Emellett azt is megfigyelték, hogy kevesebb összegbe kerülő termék esetében hamarabb döntünk a vásárlásról. Ez nagyjából egy 50.000 forintos határt jelent, vagyis afölött jelentősen többet gondolkoznak a magyarok és minél drágább valami, annál hosszabb a gondolkozással töltött idő is.

Egy kisebb összeg esetében ez az idő 5-15 perc, míg 50.000 forint fölött már 30 percre is megnőhet a tanakodással eltöltött idő.

Ezeket keresik a magyarok az Euronics boltjaiban

Az Euronics szerint a háztartási gépek közül leggyakrabban a porszívók miatt térnek be hozzájuk, ezután a második legnépszerűbb termék a mikrohullámú sütő, amit szorosan követ a kávéfőző. Ezek után lemaradva követ sorrendben a vasaló, vízforraló, kenyérpirító, majd a mixer-turmix-robotgép trió, illetve a szendvics- és gofrisütő. A hűtőszekrények között az alulfagyasztós, a beépíthető háztartási gépeknél a sütő, a főzőlap és a mosogatógép, a mosógépeknél az elöltöltős termékek a legkelendőbbek.

„A többség utánanéz a releváns készülékkategóriának és a szóba jöhető márkáknak mielőtt vásárolni indul. A boltban a kérdések leginkább a specifikációra, az egyes funkciók magyarázatára irányulnak, amelyek megválaszolásában sokat tud segíteni egy felkészült eladó. A vásárlók emellett gyakran szeretnének többletinformációt kapni arról, hogy az ő egyedi igényeiknek vajon melyik termék felelne meg a leginkább. Ezek mellett az ár-érték arányról és az eszközök kompatibilitásáról is gyakran kérdeznek” – mondta Fazekas Bálint, az Euronics kereskedelmi ügyvezető igazgatója.

Via – Prím Hírek | Borítókép: Pénzcentrum

×