Jaj-jaj, most rendesen foghatja a fejét az Amazon néhai vezetője, mert a 192 milliárd dolláros vagyona már csak a második helyre elég, jaj-jaj.

Jeff Bezos és Elon Must között mostanság különösen szikrázó a hangulat, hiszen több fronton is riválisai egymásnak. A sokszor vicces kedvű Tesla-vezér többször oda is szúrt az Amazon néhai első emberének, amikor valamiben éppen lepipálta őt, ilyen volt például, amikor azt találta mondani, hogy Bezos voltaképp azért lépett le a vállalata éléről, hogy pereskedjen. Valljuk be, az élcelődés valahol egy picit jogos.

Musk előtt pedig most újabb alkalma nyílt odaszólni Bezosnak, a Forbes ugyanis jelezte, hogy a milliárdosak versenyében előzés történt. De nem is akármilyen, ugyanis a legfrissebb (keddi) adatok alapján Musk a történelem során harmadikként csatlakozik a 200 milliárdosok képzeletbeli klubjába.

Vagyis ismét Elon Musk a világ leggazdagabb embere a maga 200,7 milliárd dolláros vagyonával, míg Bezos a potom 192,5 milliárd dollárjával „csak” a második.

A labda olyan magasnak bizonyult Musk számára, hogy azt vétek lett volna nem lecsapni, így alakult hát, hogy emailben „gratulált” Bezosnak az ezüstérmet érő helyéhez. Egészen pontosan azt találta mondani, hogy

„Küldök egy óriási szobrot rajta a kettes számmal Jeffrey B.-nek, egy ezüstérem társaságában”

Header_Elon1_16x9

Az odaszúrós élcelődéstől eltekintve azért Bezosnak sincs oka szomorkodni, hiszen a 200 milliárdos álomhatárt korábban már ő is elérte, sőt, a Louis Vuitton tulajdonosa, a jelenleg harmadik leggazdagabb Bernard Arnault után másodikként.

Az állandó rivalizálás közepette azért néha ők is engednek a sportszerűség jófiús szellemének, és olykor-olykor gratulálnak is egymásnak. Bezos júliusi űrrepülése előtt például Musk Twitteren kívánt neki és a legénységének sok szerencsét, két héttel ezelőtt pedig Bezos gratulált Musknak és az Inspiration4 küldetéshez. „Egy újabb lépés egy olyan jövő felé, ahol az űr mindannyiunk számára elérhető” – írta Bezos, amit Musk szépen meg is köszönt.

via – Forbes, Business Insider

×