Hajnalban megkezdődött az űrtörténelmi Inspiration4 küldetés, amely során néhány civil napokig kering az űrben.

Szeptember 15-én Elon Musk és a SpaceX ismét történelmet írtak, amikor a NASA Kennedy Űrközpontjának indítóállásáról fellőtték a Falcon 9-es rakétát. Az utat a 38 éves amerikai milliárdos, Jared Isaacman fizette, amely teljes összege nagyjából 200 millió dollárra tehető.

Az Inspiration4-re keresztelt küldetésben ugyanis kizárólag civilek vesznek részt, akik nem sokkal ezelőtt álltak Föld körüli pályára. A civil legénység összesen három napot tölt majd a teljesen automatizált Crew Dragon űrhajó fedélzetén az űrben, ahol az emberi egészségre és teljesítményre vonatkozó kutatási kísérleteket fognak végezni.

 

A küldetésben maga Jared Issacman, a Shift4 Payments alapítója és vezérigazgatója – és a küldetés finanszírozója, Hayley Arceneaux, gyermekkórházi szakasszisztens és a csontrák túlélője, Sian Proctor geotudós és az űrkutatásban dolgozó Chris Sembroski vesznek részt. Mindannyian hat hónapos tréningen vettek részt a kilövés előtt.

„Büszkék vagyunk arra, hogy repülésünk segít befolyásolni mindazokat, akik utánunk utaznak majd, és várakozással tekintünk arra, hogy ez a küldetés hogyan fogja alakítani az űrkutatás új korszakának kezdetét” – mondta Issacman.

A Crew Dragon 575 kilométeres magasságig emelkedett, ami több, mint 150 kilométerrel van magasabban a Nemzetközi Űrállomásnál. Az űrtörténelmi küldetésről a Netflix egy dokumentumfilmet is leforgat.

via – Zdnet, Index

https://leet.hu/shop/back2school/

×