Jeff Bezos mostanában különösen frusztrált lehet, ugyanis az űrturizmusban és az űrkutatásban is elvették tőle a történelmi elsőségeket. Most viszont rendesen felpiszkálta Elon Muskot.

Köztudott, hogy egészen éles rivalizálás van Elon Musk és Jeff Bezos között, akik nem csak a leggazdagabbak listáján váltogatják egymást az első helyen, de az űrkutatásban is komoly versenyt futnak. A tét pedig nem kicsi, ugyanis amelyikük végül nyer, az kerülhet a jövő történelemkönyveinek lapjaira, mint az első, az elsők között.

Itt természetesen a Hold- és a Mars-misszióról van szó, ami miatt Jeff Bezosnak egy gerenda lehet már a körme alatt. A NASA ugyanis Musk vállalatát, a SpaceX-et és annak eszközeit választotta a legfontosabb szerepekre a Blue Origin ellenében, ami a tankönyvi szerepléseken túl súlyos dollármilliókat is jelent. Emiatt Bezos pedig annyira berágott, hogy néhány hete beperelte a NASA-t, mert szerinte törvénytelenül bírálták el a missziókra érkező pályázatokat.

Most pedig Elon Musk vállalatát, a SpaceX-et is piszkálgatni kezdte, de ezúttal nem a Hold-Mars-missziók miatt. Bezos ugyanis benyújtott egy keresetet a Szövetségi Hírközlési Bizottság számára (FCC), melyben arra kéri a Bizottságot, hogy utasítsa el a SpaceX újonnan benyújtott terveit egy újabb műholdcsoport felbocsátására, melyeket a Starlink időszerű bővítése miatt küldenének fel.

Ezzel pedig sikerült felpiszkálnia Elon Muskot is, aki egy oda vágó cikk alatti tweetben szúrt oda velősen az egyre bosszantóbbá váló Bezosnak.

„Úgy tűnik, hogy Bezos csak azért vonult vissza, hogy teljes munkaidőben tudjon pereket benyújtani a SpaceX ellen…” – mondta Musk.

Mindez persze vicces, de Bezos ezúttal kimaradna a hivatalos bírósági eljárásból, és szimplán csak egy panaszt nyújtott be a vállalat ellen. Ebben a panaszban leírja, hogy addig nem volna szabad engedélyezni a Starlink műholdak fellövését, amíg Musk és a SpaceX nem egyértelműsíti az erre vonatkozó terveit.

Pontosabban azt kifogásolják, hogy úgy készülnek további 30.000 eszközt felbocsátani, hogy közben két teljesen eltérő pályakonfiguráció elbírálását kérik az FCC-től, és ezek közül csak később fognak választani. A beadvány szerint a SpaceX-nek egy tervet kellene vázolnia és ahhoz tartania kellene magát, ugyanis ezzel a „vagy ez, vagy az” magatartással rossz precedenst teremtenek az iparágon belül – és plusz munkát adnak más szereplőknek, köztük is az Amazonhoz tartozó Kuiper Systemnek. 

Hogy mi lesz az ügy folytatása, az egyelőre még kérdőjeles, mindenesetre a Starlink egyre népszerűbb, amely mostanság ért el egy igen fontos mérföldkövet. 

via – The Verge, Futurism

https://leet.hu/?s=cyberpunk&post_type=product

×