A TikTok maga közölte a nagy hírt, miszerint elképesztően sokan nyomkodják havi rendszerességgel a videós közösségi platformot.

A TikTok óriási sikereket könyvelhet el, hiszen éppen csak néhány éve indult, mára a világ egyik legnagyobb videómegosztó közösségi portálja lett. Mindez persze nem is csoda, hiszen kevés olyan platform van, ami ilyen hatékonysággal képes megmozgatni a fiatalokat, és meg is tartani őket.

Sőt, a Tiktoknak a statisztikai mérések alapján szinte minden platformnál jobba megtartása, vagyis kevés az elvándorlás, és a felhasználók viszonylag sok időt töltenek el rajta videók után böngészve. Most pedig egy újabb fontos mérföldkövet hagytak maguk mögött, ugyanis az anyacég ByteDance bejelentette,

hogy a TikTok meghaladta a havi 1 milliárd aktív felhasználói számot.

Ez pedig nem csak azért nagy szó, mert a platform még csak 3 éves, hanem ezért is, mert a már 16 éves Facebooknak júliusban 2,9 milliárd aktív havi felhasználója volt. Tavaly ugyanebben az időszakban a TikTokot 689 millióan nyomkodták rendszeresen, azóta viszont már a 2 milliárdos letöltési álomhatárt is átlépték.

Ez a szám a világ összes „tiktokkerét” jelöli, azt viszont nem tudni, hogy ebbe beleszámolták-e a kínai felhasználókat avagy sem. Ez azért is lehet fontos, mert a kínai kommunista párt jelenleg nagyon komoly harcot folytat a tech vállalatok ellen – legyen szó a Bitcoinról, a videojátékokról, vagy újonnan a TikTokról.

Nemrégiben ugyanis újabb fiatalokat célzó korlátozásokat jelentettek be, mellyel korlátoznák a közösségi portál napi használatát, ami most még nem tűnhet drákóinak, a jövőben ez könnyen megváltozhat. Legalábbis ez volt a helyzet az online játékok és a kriptovaluták esetében is. Ha pedig a kínai vezetés még jobban odasóz a vállalatnak, az bizony komolyan meg fog látszódni a havi felhasználói bázison is.

A ByteDance júniusban jelentette be, hogy hamarosan kiterjesztik a TikTok TV-s alkalmazását, még több felhasználóhoz jutva el ezzel.

via – CNET, TikTok

×