Az Egy szép új királyságban a hírek szerint sokkal több lesz az interakció, mint az alapjátékban.

Az Egy szép új világ múltba visszarepítő mutációja max két játékosra, és azért fontos a „max”, mert szólómódja is lesz. Az afféle „előzményjátéknak” tekinthető verzióban az ígéretek szerint az alapjátéknál jóval több interakciót tartalmaz majd, simán akár negatívakat is, és ezek – ahogy a kicktesteres Nemes Balázs a Társasjáték csoportban rámutatott – sokkal jobban működnek majd páros játékban, ahol nincs nevető harmadik. A nemzetközi kiadó, a La Boîte de Jeu által közzétett előzetes leírás pedig még blöffölési opcióról is beszél!

Az Egy szép új királyságban a játékosok modulok között választhatnak, amik különbözőképp csavarják meg a mechanikákat. A játék 4 forduló és minden forduló 3 fázisból áll. Az elsőben, az eredeti verzióban Split & Trapnek nevezettben (magyar neve még nyilván nincs, vagyis inkább nem lehet tudni) a játékosok egymás után rakják le a kártyáikat két pakliba. A játékosok felváltva kiválasztanak két kártyát a kezükből, és vagy ugyanarra a kupacra rakják mindkettőt, vagy kiválasztják, melyiket melyik paklira.

És ezt addig csinálják, míg mindkettejüknek elfogynak a lapjai. Itt az a csavar, hogy a játékosoknak van 2-2 csapdajelzőjük, melyekkel képpel lefelé tehetnek le kártyákat. Aztán tervezés fázisban kártyákat lehet építeni, és újrahasznosítani a fejlődés felgyorsítása érdekében. A harmadik fázis a termelés, melynek során a játékosok a királyságuk nyersanyagait teremtik elő.

A Reflexshop első bejelentése szerint a játék még idén megérkezett volna magyarul is, szinte egy időben a nemzetközi kiadással. Később maga Ádám Attila tulajdonos-cégvezető pontosított, hogy a La Boîte de Jeu tájékoztatása szerint a gyártás decemberben lesz kész, ami azt jelenti, hogy már csak jövőre vehetjük kézbe a játékot.

Az alapjáték / első rész az osztott 9-10. helyen végzett a hazai társasjátékos szakemberek kedvenc tavalyi címeiről szóló Corporate Boardgame felmérésünkön:

“Végtelenül egyszerű szabályrendszere mögé egy végtelen analizációs lehetőséget rejtő játékmenet”

×