Ha az új rendszer beválik, akkor hamarosan csak érvényes személyi igazolványszámmal húzhatjuk egymást jobbra, vagy balra.

A Tinder sem egy mai csirke már, hiszen idestova már 9 éve húzogathatjuk rajta egymást jobbra meg balra. Megannyi csalódás, egy éjszakás kaland legnépszerűbb platformja, de olyanról is hallani bőséggel, hogy itt találták meg a gyerekeik apját-anyját, életük párját.

Mindez nem is csoda, hiszen világszerte már 450 millió alkalommal töltötték le, és több mint 60 milliárd Match-et hozott össze a párt keresők számára. Ennyi idő alatt persze nem keveset fejlődött az alkalmazás, számos hasznos funkcióval kibővülve, de néhány ízben azért a kormányokkal is meggyűlt a baja – főleg az adatkezelések terén.

A következő újításnak többek között emiatt sem fognak sokan örülni, ugyanis a Tinder legfrissebb közleménye szerint az egész világon bevezeti azt az azonosítási módszert, melyet 2019 óta Japánban is alkalmaznak. Vagyis a következő negyedévben fokozatosan vezetik be

a személyi igazolványos azonosítást, ami annyit jelent, hogy érvényes igazolványszám hiányában nem használhatjuk a társkeresőt.

A döntést a vállalat azzal indokolta, hogy ezzel sokkal biztonságosabb lesz a platform, hiszen számos ál-profilt ki tudnak ezzel szűrni, amitől a felhasználók is sokkal bátrabban és biztonságosabban használhatják majd az alkalmazást.

A Tinder szerint nem mindenhol a személyi számot fogják figyelembe venni, szakértőkkel vizsgálják, hogy hol milyen hivatalos adatokat lenne érdemes kérni, melyek megadása először csak önkéntes alapon fog működni. Kivéve természetesen azokat az országokat, ahol ezt törvény írja elő. Ha a rendszer beválik, akkor a jövőben valóban csak olyanok használhatják, akik átmentek a személyazonossági ellenőrzési folyamaton.

A Tinder továbbá azt is bejelentette, hogy integrálódik a Garbóval, ami egy női alapítású, nonprofit háttérellenőrzési platform, „amelynek célja, hogy a digitális korban proaktívan segítsen megelőzni a nemi erőszakot” – legyen szó bármilyen genderről.

„Tudjuk, hogy a világ számos részén és a hagyományosan marginalizált közösségekben az embereknek nyomós okuk lehet arra, hogy nem tudják vagy nem akarják megosztani valós identitásukat egy online platformmal” – mondta Tracey Breeden, a Match Group biztonsági és társadalmi érdekérvényesítésért felelős alelnöke. „Egy ténylegesen működő megoldás létrehozása a személyi azonosító ellenőrzésére egy kihívást jelentő, de kritikus fontosságú biztonsági projekt, és mi a közösségeinket, valamint a szakértőket is megkeressük, hogy segítsenek a kialakításában.”

https://leet.hu/?s=cyberpunk&post_type=product

×