A DHL gőzerővel dolgozik a forradalmi elektromos légi áruszállító hálózatának kialakításán, ami nem csak olcsó, de környezetkímélő is lesz.

A DHL augusztus 3-án jelentette be, hogy gőzerővel dolgoznak a világ első légi áruszállításos hálózatának kiépítésén, méghozzá környezetkímélő módon, elektromos repülőgépeket használva.

A projekt már egészen jól halad, ugyanis az amerikai Eviation nevű repülőgépgyártótól már meg is rendeltek kilenc darab teljesen elektromossággal működő ‘Alice’ nevezetű gépet, melyeket 2024-ig kell leszállítaniuk. A repülőgépek 30 percnyi töltéssel egy órán keresztül képesek repülni, a hatótávjuk pedig 815 kilométer is lehet, maximálisan pedig 1200 kg terhet képesek szállítani.

A csomagszállítás következő lépcsőfoka?

 

Az együttműködés a Deutsche Post DHL Group 8,3 milliárd dolláros beruházásának a része, ami a károsanyag-kibocsátás csökkentését tűzte ki céljául. A terv az, hogy 2030-ra jelentősen csökkentse a szén-dioxid kibocsátást, 2050-re pedig teljesen CO2-mentessé, környezetbaráttá váljon.

Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy a DHL-nek ezen túl ne származna gyakorlati haszna belőle. Az elektromos repülők üzemeltetése jóval olcsóbb, illetve be- és kirakodás közben is tudják tölteni, sőt, a repüléshez akár egyetlen pilóta is elég. Ez pedig rendkívül sok időt és pénzt spórol a szállítások bonyolításában.

Szilárdan hiszünk a kibocsátásmentes logisztika jövőjében” – mondta John Pearson, a DHL Express vezérigazgatója. „Ezért beruházásaink mindig a szén-dioxid-kibocsátásunk javításának célját követik. A tiszta logisztikai működés felé vezető utunkon minden szállítási mód villamosítása döntő szerepet játszik, és jelentősen hozzájárul a nulla kibocsátásra vonatkozó általános fenntarthatósági célunk eléréséhez. Az 1969-ben alapított DHL Express évtizedek óta úttörőként ismert a légiközlekedési iparágban. Az Eviationnel megtaláltuk a tökéletes partnert, mivel ők is osztják céljainkat, és együtt fogunk elindulni a fenntartható légi közlekedés új korszakába.”

Mindez pedig a vásárlók számára is tartogat változásokat. Az elektromos légi áruszállítás elterjedése akár olcsóbb szállítási költségeket is jelenthet, melyek több helyütt felválthatják a hajóval, esetleg teherszállító autóval történő szállítmányozást, amikkel szemben nem csak költséghatékonyabb, de még gyorsabb is.

NA ÉS ARRÓL HALLOTTÁL, HOGY AZ AMAZON MESTERSÉGES INTELLIGENCIÁVAL RÚGATJA KI A FUTÁRJAIT?

via – DHL, TNW

https://leet.hu/?s=ICESHARK&post_type=product

×