Az Amazon a futárjait egy alkalmazással folyamatosan profilozza és értékeli, ez alapján pedig egy AI automatikusan kirúgja őket, ha úgy látja jónak.

A mesterséges intelligencia felhasználási módja igen széleskörű lehet, kezdve az öntanuló folyamatoktól, a háztartási gépeken és a videojátékokon át egészen a katonai célú felhasználásig.Eddig azonban nem gyakran érezhettük, hogy egy mesterséges intelligencia az emberi munka helyébe léphet (kivéve a robotikát), most azonban egészen különös, és egyben aggasztó dologra derült fény.

Az Amazon a szerződéses Flex futárjait egy AI, a saját algoritmusa és mérései alapján bocsájtja el.

Az Amazon még 2015-ben indította a Flex-programját, hogy külsős alvállalkozókkal bonyolítsák le a sürgős és rövid határidejű kiszállításokat. A sofőrök egy alkalmazáson keresztül jelentkezhetnek, amin keresztül egyúttal kiválaszthatják a műszakokat, koordinálhatják a szállításokat és jelenthetik a felmerülő problémákat.

A dolog azonban itt még nem ér véget, mivel az applikáció a teljesítményüket is figyeli és értékeli, ha pedig egy futár nem bizonyul elég hatékonynak, akkor nagyon kevés emberi beavatkozással automatikusan kirúgja őket. A Bloomberg jelentése szerint sokszor ehhez nem is nagyon kell sok, csupán a csillagok éppen rossz állása – mivel a rendszer látszólag tényleges ok, vagy utánajárás nélkül küld el embereket.

Az egyik dolgozó például azt állítja, hogy az értékelése azután romlott le, hogy le kellett állítania egy szállítást, mert a kocsija defektet kapott – ezt később nagyon nehezen tudta javítani. Egy másik sofőr nem tudott csomagokat kézbesíteni egy lakóparkba, mert az zárva volt, a kapu zárva, és a lakók nem vették fel a telefonjukat, míg egy másik épületben egy Amazon szekrény nem nyílt ki – röviddel ezután az AI kirúgta.

A sofőrök a legnagyobb problémát mégsem ebben, hanem abban látják, hogy nincsen semmiféle jogorvoslati lehetőségük – ők legalábbis így érzik. Ahhoz ugyanis, hogy egyáltalán a probléma jelentéséig eljussanak 200 dollárt kell fizetniük (igen, a sofőröknek), ami egyébként is ritkán jut eredményre, sokan úgy érzik, hogy mivel esélyük sincs a gép ellen ez csak idő és pénzkidobás.

Az Amazon szakemberei is tudnak a problémáról, ők azonban teljesen más véleményen vannak. Szerintük az alkalmazás és az algoritmus rendkívül népszerű, világszerte 4 millió letöltése van már, ergo jól is működik. Nagyjából ezt mondta az Amazon szóvivője, Kate Kudrna is, aki szerint az így kirúgott sofőrök állításai egyszerűen nem valósak, és nem tükrözik a többség álláspontját.

https://leet.hu/?s=zowie&post_type=product

×