Februárban hackerek mindent leloptak a CD Projekt RED szervereiről, amit találtak, köztük a régi és jelenlegi dolgozóik és partnereik összes személyes adatával.

Nem csak decemberben, hanem 2021 februárjában is rájárt a rúd a CD Projekt RED csapatára. A lengyel stúdió nem elég, hogy (részben teljesen jogosan) közösségi utálathullámot kapott a nyakába a Cyberpunk 2077 gyászos állapota miatt, de hackerek még jól fel is törték a belsős rendszerüket, majd szinte mindent le is loptak onnan.

A támadást követően persze a bűnözők ultimátumot adtak a fejlesztőknek: vagy fizetnek, vagy eladják másnak – amiről azt mondták akkor, hogy nagyon nem járnának jól vele. A CDPR a fenyegetésnek nem engedve utóbbit választotta, nem sokkal később pedig fel is kerültek a játékaik forráskódja, melyekhez tulajdonképpen most már bárki szabadon hozzá is férhet.

Ezt a problémát már én is körüljártam lényegében már akkor megállapítva, hogy a forráskódok kikerülése – nyilván nagy baj, de – alapvetően a kisebbik probléma a dolgozók és a partnerek személyes és bizalmas adataihoz képest, mellyel a vállalat igen komoly bajba kerülhet.

Most pedig ezek is az adatok is terjengeni kezdtek.

A CD Projekt RED egy közleményben tudatta, hogy korábbi és jelenlegi dolgozóik, illetve különféle partnereik adatai kerültek fel, majd kezdtek el terjedni a neten. Azt hozzáteszik, hogy egyelőre még nem tudják, hogy megváltoztattak-e bármit is ezekben az adatokban, de tény: nagy a baj.

A vállalat jelenleg a lengyel hatóságokkal, az Interpollal és az Europollal együtt próbálja felgöngyölíteni a szálakat, hogy mihamarabb véget vethessenek az érzékeny és privát információk szabad terjedésének, de jelenleg még nem tudnak fejleményekről beszámolni.

A betörés óta a CD Projekt számos óvintézkedést hozott, többek között megreformálta az alapvető informatikai infrastruktúráját, újgenerációs tűzfalakat telepített, csökkentette a hálózaton lévő privát fiókok számát, illetve bővítette a belső biztonsági részlegét is.

„Szeretnénk leszögezni, hogy – a terjesztett adatok hitelességétől függetlenül – mindent megteszünk annak érdekében, hogy megvédjük alkalmazottaink, valamint minden más érintett partnerünk privát szféráját. Ebben eltökéltek vagyunk, és készen állunk fellépni az adatokat kiszivárogtató felekkel szemben.” – írja a CD Projekt.

Tény és való, hogy a decemberi fiaskót követően a CDPR minden tőle telhetőt megtesz a korábbi reputációjának visszaállításáért, a mostani szivárgások azonban nem játékos, sokkal inkább dolgozóim és partneri oldalról lehet aggasztó. Persze nem ez lenne – és nagy eséllyel nem is ez lesz az utolsó, hogy egy nagyobb kiadó/stúdió szervereit feltörik és kiszivárogtatnak értékes és privát adatokat (ála EA a napokban), a lengyeleknek viszont olyannyira – és egyszerre – szakadt a nyakába minden, hogy különösen nagy bravúr lenne, ha járulékos veszteségek nélkül úsznák meg ezt.

De továbbra is hangsúlyozandó, hogy a vállalat valószínűleg ebbe nem rokkan bele, azonban biztosan fognak porba hullani fejek.

https://leet.hu/termekek/ujdonsagok/

×