Az űripari veteránokból álló Venus Aerospace Corp. szerint ők lehetnek azok, akik sikeresen elkészítik a világ első utasszállító hiperszonikus űrrepülőgépét.

A Venus Aerospace Corp. nem keveset vállal azzal a hiperszonikus űrrepülőgép tervével, amely képes lehetne egyetlen óra alatt eljutni Los Angelesből Tokióba. Mindezt egyébként úgy tenné, hogy az útja során őrületes sebességgel hasítana a világűr határát, miközben egy hagyományos repülőgéputat imitálna.

Ez az út 8800 kilométeres, és több mint 11 órás – viszonyításképp a Budapest – New York távolság +- 7000 km.

Az utazás tulajdonképpen ugyanúgy kezdődne meg, mint bármelyik repülőút: több órás sorban állás, becsekkolás, a reptéri dolgozók bedobálják a cuccainkat, majd mindenki szépen helyet foglal. Az űrrepülőgép ezután kigördül a kifutóra, majd az ilyenkor szokásos módon felszáll.

Hamarosan viszont jönne a csavar, ugyanis az utazómagasságot elérve egy rakétahajtómű gyulladna be, és több mint 9000 mérföld/órás sebességgel az űr szélére lökné a repülőgépet. Ez a hangsebesség nagyjából 12-szerese.

A repcsi körülbelül 15 percig haladna az őrületes sebességgel, majd szépen lelassul, és végül ugyanúgy landoljon egy repülőtéren, ahogyan felszállt. A Venust a Virgin (egy tk. űrturizmussal kísérletező cég) két korábbi alkalmazottja alapította, és a vállalat jelenleg 15 saját alkalmazottat foglalkoztat, többségük az űripar veteránja. Ők korábban már kísérleteztek hasonló lehetőségekkel és technológiákkal, eddig azonban még nem jártak sikerrel.

Ugyan a tényleges tesztektől még nagyon messze, évekre vannak, nagyon bíznak a koncepciójuk sikerében. ez részben az új, általuk kifejlesztett motorra alapszik, amely lehetővé teszi, hogy a repülőgép elbírja a szárnyakkal, futóművel és sugárhajtóművekkel járó többletsúlyt a fel- és leszálláshoz. A projekthez az amerikai kormány anyagi és egyéb támogatását is kérik – az engedélyeket elméletileg már megkapták, azonban senki ne számítson arra, hogy egyhamar ilyen gépekkel utazhatnak.

A Venus ugyanis nem csak azt szögezte le, hogy legalább egy évtized, míg kifejlesztik a hiperszonikus repülőgépet, de egyelőre még az sem világos, hogy mennyibe kerülne egy jegy rá. Ez igazából azt jelenti, hogy várhatóan (és nyilvánvalóan) a hagyományos járatok első osztályához képest is elszállt összegekre kell számítani, ami miatt valószínűleg nem túl sok Venus-gép fog a fejünk felett repkedni.

via – Slashgear

https://leet.hu/termekek/pc/pc-hardver/pc-videokartya/

×