A népszerű kártyajáték 1971-es első kiadása óta ez már a 474. (!!) tematikus verzió.

Idén 50 éve, hogy megjelent minden idők valószínűleg legtöbbet játszott kártyajátéka, az Uno. Az eltelt fél évszázad év alatt nem kevesebb, mint 473 tematikus kiadást dobott piacra a játék jogait 1992-ben megvásároló Mattel, most pedig a fél évszázados évfordulóra megérkezik a szivárványos is. Ami egyébként nem is az első, illetve egyetlen erre a jubileumra – két extra szabályosról március végén már mi is írtunk.

Ez a rengeteg kiadás egyébként főleg éppen a világ legnagyobb játékforgalmazójának felvásárlása után jött ki, nyilván ekkor volt pénz megfizetni a jogdíjakat, például a Harry Potter jogait birtokló Warnernek, vagy éppen a Disney-nek, melynek számos franchise-a kapott saját Unót. Ugyanakkor a pénztermelő edíciók mellett a korábban is figyelmet fordítottak a hátrányos helyzetű csoportokra, volt már ugyanis vakok számára készített, Braille-írásos pakli is.

A melegközösségnek dedikált szivárványos Uno megjelenése tehát egyáltalán nem meglepő, és az sem, hogy épp az ötvenedik születésnapra jönnek ki vele, feltehetően ezzel is hangsúlyozzák a kiállásukat és elkötelezettségüket az lmbtq-közösségek iránt, ami amerikai cégeknél manapság már szinte alapvető elvárás – példát mutatva ezzel akár olyan országoknak, ahol még mindig, 2021-ben is bűncselekmény az azonos neműek közötti szexuális kapcsolat.

A közeledő június egyébként minden évben a Pride, vagyis a melegbüszkeség hónapja, ekkor tartják a fesztiválokat és felvonulásokat is világszerte (már ahol engedélyezik), így nem meglepő az szülinapi éven belüli időzítés sem. Az ára egy cent híján 6 dollár lesz, és egyelőre csak arról tudni, hogy az amerikai Target nevű szupermarketlánc árulja.

A speciális Uno Play With Pride című játék dobozára ráírják azt is, hogy a Mattel 50 ezer dollárt küld az It Gets Better nonprofit szervezetnek, hogy annak több lehetősége legyen homoszexuális fiatalok életminőségének javítására. A szervezet alapítása egyébként Dan Savage újságíró érdeme, és azután jutott eszébe, hogy egy 15 éves meleg fiú öngyilkosságot követett el iskolatársai folyamatos zaklatásai miatt. Ám ezt az 50 ezer dollár adományt érdemes azzal a ténnyel összevetni, hogy a Mattel több mint másfél milliárd dollárt kaszált tavaly.

 

Egyedülálló felmérésünk a hazai társasjátékpiacon:

2020 legjobb társasjátéka a Brass: Birmingham

×