A cég történetében 20 éve nem fordult elő olyan, hogy ekkora mértékű jutalmat osztottak volna szét a dolgozói között.

Bármennyire is furcsán hangozzék ez az újgenerációs konzolok készlethiánya közepette, de a PlayStation 5 óriási rajtot tudhat magáénak, ami közel megegyező gép eladásokat jelent, mint amilyet 2013-ban a PS4 produkált. A megjelenés utáni hónapokban már 4,5 millió darabot adtak el, a kereslet pedig egyre csak nő a konzol iránt, amit várhatóan még idén sem fognak tudni maradéktalanul kiszolgálni.

A Sony természetesen nem panaszkodik, hiszen a koronavírus-járvány megannyi új felhasználót-vásárlót jelentett számukra is, melyet a PS5 eladási mutatóival párosítva a világ egyik legrentábilisebb videojátékokkal foglalkozó vállalata lett 2020-ban. Ezt pedig – az NHK értesülései szerint – rendkívül bőkezűen osztanak vissza a dolgozóinak,

akik 7 havi munkabérrel megegyező bónuszt kaphatnak hamarosan.

A beszámolók szerint a Sony minimum 10 milliárd dolláros nettó bevétellel számol, így azzal arányos jutalmat is oszt ki. Ez a bónusz pedig olyan mértékű, amekkorára a vállalat történetében már 20 éve nem volt példa, ami amiatt is különösen figyelemreméltó, mert a dolgozói szakszervezet a korábbi tárgyalások alkalmával jóval kevesebb összegben állapodott meg a céggel.

Ezt a nagylelkű jutalmat viszont nem mindenkinek utalják át. A Tweak Town ugyanis azt állítja, hogy a munkavállalók azon 13%-a kapja csak meg ezt, akik a teljes tavalyi évben a Sony dolgozói szakszervezetének tagjai voltak, ami 114.400 főből „mindössze” 14.872 embert jelent.

A japán gyártó 2021-ben még nagyobb növekedésre számít, hiszen nem csak a PS5-ből remélnek rekordmennyiséget eladni, de a trendnek megfelelően még a játékaik árát is megemelték 70 dollár/euróra. Továbbá úgy tűnik a koronavírus-járvány sem szándékozik eltűnni, ami miatt egyre több szórakozni vágyó fordul a videojátékok világa felé.

A Sony persze a játékosoknak sem győz eleget hálálkodni, azért a Play At Home kezdeményezéssel csak megpróbálja, méghozzá egészen sikeresen.

Forrás: NHK, Tweak Town, Telex

https://leet.hu/?s=redragon&post_type=product

https://www.facebook.com/groups/1737295806551859

×