AP Kog'Maw-val kísérletezik a Riot Games a PBE szerveren
A legutóbbi frissítésben is alt szerepekkel foglalkozott a Riot. A fejlesztő mozgalma töretlen, a PBE-n AP Kog’Maw-val kísérleteznek.

Tegnap számoltunk be nektek arról, hogy hogyan változtatta meg a Riot sok karakter alt pozíciójának erőviszonyait. Több ADC mellett mid lanerek, de még support main karakterek is érintettek voltak. Erről bővebben ide kattintva olvashattok.
Kog’Maw már jó ideje sok, jelentősen erősebb karakter árnyékába szorult. A fejlesztők ebből a mostoha pozícióból szeretnék most kiszabadítani, de nem egy szokványos AD buffal.
Bár Kog’Maw győzelmi aránya kiemelkedő, mindössze az esetek 1.34%-ban választják őt, ezzel a harmadik legkevesebbet játszott hős a League-ben. Vele szemben Ezreal például 45% környékén pörög.
Bár a változtatások még csak kísérleti jelleggel vannak fent a PBE szerveren, elképzelhető, hogy ha jól működik, az élő szerverekre is bejöhet. A buff Kog’Maw Q-ját és R-jét érintik.
A Caustic Spittle támadási sebessége, sebzése és pajzs törése is növekszik majd. Ha ezek a változtatások a PBE-s visszajelzések alapján működnek, egy komoly AP hős válhat az elhagyatott ADC-ből.
Kog’Maw a mai napig erős, ha egy jó játékos kezébe kerül, ha pedig ezek a változtatások átmennek és bekerülnek az élő szerverekre, simán felveheti majd a versenyt akár Ezreal-lel vagy Aphelios-szal is.
A League of Legends 10.13-mas frissítése június 24-én érkezik.