Érdekes módosításokat vázolt a League of Legends-hez a Riot Games. Végül úgy döntöttek, hogy elnapolják azok megjelenítését.

Mark Yetter a napokban bejelentette, a 10.13-as frissítésben szeretnék kicsit átalakítani a középső ösvényesek játékát. Ez egyszerre érintette volna a játékosok aranyát, valamint a lane sebességét. A Riot Scruffy által vázolt tervekről a következőket írtuk:

 

„A terv jelenleg, hogy a 10.13-as frissítéstől kezdve lassabban mozognak majd a középső minionok a pályán, mint eddig. Ez bele fog rondítani a már jól megszokott roaming rendbe, valamint akár új feladatokat is adhat a mideseknek. Többek között nyugodtan segíthetnek a játék elején a junglereknek, így nem a toposnak kell buknia az első wave-et, hanem a középső ösvényes nyugodtan segíthet.

A bevételük sem lesz olyan kiemelkedő, mint eddig, ugyanis azt is tervezi a Riot Games, hogy minden harmadik hullámból a negyedikbe pakolják a Cannon Minionokat. Ez csupán a mérkőzések korai szakaszát érintené, 15 perc után visszaállna a rend.”

Az előző idézet a tegnap publikált cikkünkből való, s ami érdekes, hogy mára már nem is igazán releváns. Nem azért, mert alapvetően nem ehhez hasonló lesz az átalakítás, hanem azért, mert jelentősen elnapolták a megjelenését. Ami biztos, hogy a 10.13-as frissítésbe nem fogják belepakolni a változtatásokat, aminek a legfőbb oka az esport ligák előrehaladottsága.

 

A Riot Games végül úgy döntött, hogy nem lenne fair a bajnokság kellős közepén, a világbajnokság előtt teljesen átalakítani a jelenleg ismert rendszert. Könnyen lehet, hogy a nyári idény után a felkészülési időszakban lesz élesítve a fent említett átalakítás, de most még egy ideig biztosan nem kell vele foglalkozzunk.

https://www.facebook.com/groups/lolhungary/

×