A nemrég megjelent Doom Eternal igen hamar ért el óriási eladási számot. Úgy tűnik, egyre többen vetik bele magukat a démonhentelésbe.

A Doom Eternal március 20-án jelent meg, azóta pedig már nem csak hogy a legtöbb streamer végigjátszotta, de már világrekord is született: valaki 40 perc alatt vitte végig. A Doom Eternal első hetében jobban teljesített, mint a 2016-os Doom, így talán az sem meglepő, hogy új mérföldkőhöz ért.

A PlayTracker adatai szerint becslések alapján a játékból már több mint 700 ezer példányt adtak el csak PC-n, nem beleszámolva a konzolos értékesítéseket.

„A Doom Eternal már több mint 700 ezer példányban kelt el a Steam szolgáltatásban, a megjelenés első hetében, megelőzve az összes eddigi 2020-as Steam megjelenést. Sokak szerint a siker oka a koronavírus terjedése, ami miatt sokan otthon vannak” – olvasható a PlayTracker leírásában.

 

Pont a múlt héten írtunk róla, hogy a Doom Eternal egyidejű játékosszám tekintetében szintén szárnyalt. Becslések szerint a konzolos eladások is eredményesek lehetnek, kb. 250-450 ezer között lehet a szám. Erről persze pontos adat nincs, hiszen a Bethesda nem az ki ilyen jellegű adatokat.

Remélhetőleg az óriási siker jó bizonyíték az id Software számára, hogy a rajongók megbecsülik az erőfeszítést és óriási tömeg veti bele magát a Doom világának harcaiba.

Szerinted ennek fényében az id Software folytatni fogja a Doomot?

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×